Búcsúlátogatást tesz Nagy-Britanniában Angela MerkelBoris Johnson brit miniszterelnökkel tárgyal pénteken Angela Merkel német kancellár, akinek ez lesz az utolsó hivatalos nagy-britanniai látogatása kormányfőként.
Válságkezelés vár a német uniós elnökségreSürgette az Európai Unió előtt álló feladatok végrehajtását a német kancellár. Angela Merkel szerint a nyár végéig feltétlenül meg kell állapodni két fontos kérdésben.
Váratlan kijelentést tett az orosz elnök - erről számolt be a Reuters. Vlagyimir Putyin ugyanis jelezte, hogy a háború kezdeti szakasza óta először nyitott a kétoldalú tárgyalásokra az ukrán elnökkel.
Orvosai azt tanácsolták Ferenc pápának, hogy ne vállalja a húsvéti időszak megterhelő feladatait és eseményeit. A szentatya azonban alig várta, hogy épp olyan aktív legyen, mint a korábbi években.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.