2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Radar

Radar - Áldásokban gazdag hétvégénk volt

A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatása péntektől vasárnapig rengeteg programot tartogatott, amelyet itt a HírTV-n is folyamatosan követhettek. Összefoglaltuk Önöknek a legszebb pillanatokat.

  • Radar - Áldásokban gazdag hétvégénk volt

Óriási előkészületben telt az elmúlt két hónap, mielőtt Ferenc pápa repülőgépe pénteken földet ért a Liszt Ferenc repülőtéren. Egy hivatalos fogadóbizottság és gyermekek köszöntötték Ferenc pápát, majd megkezdte apostoli látogatását. Ünnepélyes fogadtatása a Sándor palota előtti Szent György téren volt, ahol Novák Katalin köztársasági elnökkel találkozott.

A Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel és diplomáciai testület képviselőivel találkozott, majd a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozott a Szent István Bazilikában, ahol hivatásukról tettek tanúságot a jelenlévők.

A szombati napon a szentatya első útja a Vakok Batthyány Strattmann László Otthonában kezdődött, ahol megható fogadtatásban részesült a fiatalok által.

Bátorító beszéde és a közös imádság után a menekültekkel és rászorulókkal valamint a segélyszervezetek képviselőivel találkozott az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban.

Ferenc pápa pedig Szent Ferenc életét példaként állítva adott bátorítást azoknak, akik az elesettek felé szolgálnak.

Ezt követően látogatást tett az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus templomban, ahol Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök köszöntötte.

Mindeközben nagyszabású ifjúsági találkozó vette kezdetét a Papp László Sportarénában, amely megtelt az egész országról érkezett fiatalokkal.

Dicsőítéssel és előadásokkal hangolódtak az eseményre, ahol a keresztény zenei előadók mellett még Rúzsa Magdi is dalra fakadt.

A szentatya a megbocsátást és Isten állandóan megújuló kegyelmét hirdette a jelenlévőknek.

Másnap már a hajnali órákban gyülekeztek a Kossuth térre a hívek, hogy részt vegyenek a pápai szentmisén. Több ezeren gyűltek össze a felvezető műsorra is, amely a pápa érkezése előtt már 2 órával elkezdődött.

Ferenc pápa megérkezve tett egy kört a hívek között, majd kezdetét vette a szentmise, amelyben az egyházfő az elesettek és rászorulók befogadására, gyámolítására buzdított.

Ferenc pápa utolsó állomása Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt, ahol az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozott.

@hirtv_official A mai nappal a Szentatyának véget ért a 41. apostoli útja. Köszönjük, hogy itt volt! #pápa #francesco #nekedbelegyen #tv #foryou #budapest #latogatas #vatikan #elo ♬ eredeti hang - HírTV

A három kimerítő, de áldásokkal teli nap után pedig egy szeretettel teljes búcsút követően vasárnap délután indult vissza a Szentatya a Vatikánba. Őszentsége ugyan hazatért, a lelki táplálék, amelyet a magyarságnak adott, azonban még sokáig kíséri áldással hétköznapjainkat.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!