Deutsch Tamás többek között így fogalmazott a mai adásban: "A soros elnökség időszakára esik a magyar miniszterelnöknek az a határozott fellépése, ami két, rendkívül jelentős, világ-diplomáciai békemisszióban öltött testet. Míg június végén, július elején az európai parlament azon gondolkodott, hogy hogyan lehetne egy miniszterelnököt, egy tagállam miniszterelnökét hogyan lehetne eltiltani, hogy az ukrajnai háborút illetően a békéről beszéljen, most, fél esztendő elteltével, habár a magyar kormány gyakorlati lépésein kívül mások keveset tesznek a béke érdekében, ma már vállt vállnak vetve, egymásra licitálva sok európai vezető kezdett el a békéről beszélni. Tehát a békemisszió jelentősége az mindenképpen a legkomolyabb eredmények közé tartozik!."