Egy férfi hetekig orvostanhallgatónak adta ki magát, így jutott be a győri, pápai és székesfehérvári kórházba – számolt be az esetről az RTL híradója, amelynek az egyik kórház dolgozója azt is elmondta, hogy a férfi injekciókat adott be, szakmai gyakorlatokon vett részt, sőt, egy műtőbe is belépett. Azt, hogy miként jutott be az álorvos a fehérvári kórházba, a rendőrség vizsgálja.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság sajnálatosnak és felháborítónak nevezte az esetet, és fokozott ellenőrzést rendelt el – derül ki a csatorna tudósításából, amely alapján az is tudható, hogy a csaló kórházi vagy mentős ruhát viselt, és fonendoszkóppal a nyakában járt az osztályokon.
Azonban nem érte be a puszta jelenléttel, és a tettek mezejére lépve injekciót is beadott egy betegnek, holott ezt csak engedéllyel rendelkező egészségügyi dolgozó teheti meg. Máskor pedig orvostanhallgatónak álcázva magát, egy műtőbe is bejutott, vagy éppen mentősnek adva ki magát, betegeket szállított az intézménybe, miközben rögzítette azok személyes adatait, például a lakcímet és a telefonszámot.
A férfit több egészségügyi intézményben is rajtakapták, azonban ellene hivatalos feljelentést eddig nem érkezett, bár a kórházak vezetősége értesítette az esetekről a rendőrséget.
Forrás: Feol.hu
Fotó: FMH archív