A nyáron a Kolosz Kovalivkához igazoló ukrán válogatott középpályás a Kijev melletti falucska első csapatában mindössze három meccset kapott, azóta a tarcsiban szerepel az ukrán harmadosztályban. Az ott játszóknak azonban már nem jár mentesség, így a családjával utazó Igort egy ellenőrzőponton letartóztatták Técső mellett Igor Burbasz újságíró szerint – idézte a Magyar Nemzet az Ulloi129.hu portált.
A 29 éves Ihor Haratin Munkácson született, magyar felmenőkkel is rendelkezik. 2018 és 2021 között volt a Ferencváros labdarúgója. Szerhij Rebrov együttesének fontos láncszeme volt. Négy magyar bajnoki címet nyert a Fradival, emellett tagja volt a 2019/20-as idényben az Európa-liga-, valamint a 2020/21-es szezonban a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutott együttesnek. A négyszeres ukrán válogatott védekező középpályás 2021-ben Lengyelországba igazolt, a Legia Warszava csapatához, de ez nem lett jó választás számára, egy év után a klub második számú csapatába került, majd idén februárban a dunaszerdahelyi DAC igazolta le, de itt is csak hét meccset játszott, mielőtt hazatért Ukrajnába, ahol most utolérhette a kényszersorozás.
Fotó: Getty Images