2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Küldetés 03:00

Magyarország élőben

Szentkirályi Alexandra: Verseny a vakcináért, az küzdelem az életért

Lépésről-lépésre, oltásról-oltásra vagyunk egyre közelebb ahhoz, hogy le tudjuk küzdeni a járványt – fogalmazott Szentkirályi Alexandra Magyarország élőben című műsorunk csütörtöki adásában. A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy miért most döntött arról a kormány arról, hogy soron kívül beoltják a tanárokat, az óvónőket és a bölcsődei dolgozókat.

  • Szentkirályi Alexandra: Verseny a vakcináért, az küzdelem az életért

Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdésére, hogy ki számít beoltottnak, aki egy, vagy két oltást kapott, Szentkirályi Alexandra elmondta, a szakemberek véleménye szerint, ha valaki egy vakcinát kap már az is nagyon komoly védelmet jelent, azokhoz képest, akik egyáltalán nincsenek beoltva.

Most tartunk 1 millió 750 ezernél és ehhez képest számoljuk a 2,5 milliót

– tette hozzá.

Emlékeztetett, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón beszélt arról, ha a 2,5 milliós átoltottságot el tudjuk érni, akkor vélhetően április 12-én vagy április 19-én újra kinyithatnak az óvodák és az iskolák.

Arra a felvetésre, hogy az európai állam- és kormányfők csütörtöki és pénteki tanácskozásán napirenden szerepel a brüsszeli vakcinabeszerzés is, Szentkirályi Alexandra elmondta, a kormány azt várja, hogy szülessen megoldás arra, hogy hogyan tudjon időben megérkezni a megrendelt vakcina.

Azt látjuk, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés egyszerűen el lett szúrva

– jelentette ki.

Teljes beszélgetés:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szakmai rendezvénysorozat a kkv-szektor fejlesztésére + videó

Szakmai rendezvénysorozat a kkv-szektor fejlesztésére + videó

Április 17. és május 29. között országos road-showra indul a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Kavosz, amihez médipartnerként kapcsolódik a Világgazdság is. A Napi Aktuálisban arról kérdeztük Szajlai Csabát, a Figyelő és a Világgazdság főszerkesztőjét, hogy mi a témája ennek a beszélgetéssorzatnak. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!