2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Külföld

Izrael IKEA-s hasonlattal sértegeti a svédeket

IKEA-s hasonlatokkal sértegeti egymást az izraeli és a svéd külügyminiszter az izraeli-palesztin békefolyamat miatt. A zsidó állam azután került összetűzésbe a skandináv országgal, hogy a stockholmi kormány hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot – az unióban nyolcadikként. Kelet-Jeruzsálemben újabb zavargások törtek ki, az ultraradikális rabbi lelövése miatt.

Az izraeli rendőrség könnygázbombákkal oszlatta fel a szokásos pénteki ima után összegyűlt palesztin tüntetőket, de a Nyugati Partvidéken is összecsapások voltak a palesztinok és a megszálló izraeli katonák között.

Gázai övezetet irányító Hamasz is elítélte, hogy az izraeliek lezárták a jeruzsálemi Templom-hegyet, ahol egy palesztin fegyveres a héten meglőtt egy rabbit, aki azt követelte, hogy a muzulmán szent helyeket a zsidók is használhassák saját ünnepeiken. A támadót az izraeliek később lelőtték. A Hamász azzal vádolja Izraelt, hogy a muzulmán szent helyek lerombolására készül. „Az izraeli ellenség veszélyes játszmába kezdett az al-Aksza mecset esetében. Komolyan gondolják, hogy lerombolják az al-Aksza mecsetet, ezért alagutakat ásnak alatta. A palesztin nép megvédi a mecsetet, és minden más keresztény és muzulmán szent helyet Jeruzsálemben” – mondta a Hamasz helyettes vezetője.

Az új svéd kormány is élesen bírálta Izrael palesztinpolitikáját. Stockholm pénteken hivatalosan is bejelentette: elismeri a palesztin államot. Az Európai Unióban korábban hét tagállam, köztük Magyarország nyilatkozott hasonlóan. „A döntésünket arra alapozzuk, hogy ennek a nemzetközi jogi követelmények teljesülnek: vagyis a palesztinoknak van területük, van lakosságuk és van kormányuk” – jelentette ki Margot Wallström svéd külügyminiszter.

Az izraeli külügyminiszter a svéd kormánynak válaszul azt mondta: meg kellene érteniük, hogy a helyi viszonyok bonyolultabbak egy IKEA-szekrény összerakásánál – svéd kollégája erre úgy reagált, hogy szívesen küld neki egy ilyen bútort, mert így látni fogja, hogy az összeszereléséhez partnerre, együttműködésre és jó utasításokra van szükség.

Az al-Aksza mecset körüli feszültség október elején robbant ki, amikor egy időpontra esett egy palesztin és egy zsidó vallási ünnep. Az izraeli hadsereg akkor az al-Aksza-mecsetbe zárta be a palesztin hívőket, hogy a zsidó zarándokok felkereshessenek egy közeli szent helyet.

Amerikából is kritizálják Izraelt

A zsidó államot legnagyobb szövetségese, az Egyesült Államok egyes politikusai is kritizálják. Egy meg nem nevezett washingtoni kormánytisztviselő a The Atlantic című magazinnak nyilatkozva trágár kifejezéssel gyáva, hitvány embernek titulálta Benjamin Netanjahut. Az izraeli kormányfő felháborodott a tisztviselő szavain, amelyeket John Kerry amerikai külügyminiszter gyalázatosnak nevezett.

– Elítélünk mindenkit, aki olyan nyelvezetet használ, amilyet a cikkben használtak. Ez nem tükrözi sem az elnök, sem az én álláspontomat – ez gyalázatos, elfogadhatatlan, káros. Úgy vélem, sem Obama elnök, sem én nem hallottam ezt a szót a környezetünkben a Fehér Házban. Nem tudom, kik azok a névtelen emberek, akiket folyamatosan idéznek, de megnehezítik az életemet – mondta John Kerry.

Az amerikai–izraeli viszonyt a közelmúltban több ügy is feszültté tette: az izraeli telepespolitika mellett a zsidó–palesztin béketárgyalások kisiklása, a gázai konfliktus és az iráni atomprogram is konfliktusokhoz vezetett a felek között.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!