2021. január 22.,
péntek, Vince, Artúr napja

Európai híradó: Talány, hogy a Biden külpolitika, hogy fog alakulni

Hír TV

2020. november 14., szombat 18:02

Meg sem várták az amerikai elnökválasztás végeredményét, az európai vezetők már rögtön a győzelem bejelentése után azonnal sorra gratuláltak Joe Bidennek. Azért nem mindenki sietett ennyire, sőt voltak olyanok is, akik az őszinteség luxusát is megengedték maguknak.

 

Joe Biden győzelmét a CNN jelentette be, amit másodpercekkel később az amerikai és a nemzetközi média is követett. A szavazatszámlálás azóta sem fejeződött be, Georgiában újraszámolást rendeltek el, amit bizonyára más államokban is megtesznek. Ebben az összefüggésben igen fontos, hogy mely nemzetközi szereplők, mikor és hogyan gratuláltak a demokraták elnökjelöltjének.

Az Európai híradó ma esti első vendégei Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő és Molnár Tamás Levente a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója voltak.

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is gratulált már Joe Bidennek a győzelemhez. Igaz a demokrata politikus hivatalosan még nem kapta meg ezeket a gratulációkat mert egyelőre még Trump van hivatalban. Kezdjük először azzal, hogy Merkel mit vár az új amerikai elnöktől? (Kétségkívül eddig nem volt túl rózsás a viszony kettőjük között.)

"Elég rossz volt a viszony kettőjük között. Donald Trump egyszer járt Németországban, mint ahogy Angela Merkel is egyszer ment az Egyesült Államokba. A német reakció az egy megkönnyebbülés volt. (..) Attól még a problémák megmaradnak!"

-Ezzel szemben Macron mire számít?

"Macron egy erősebb és barátságosabb szövetségesre találhat Biden-ben."

Európának többet kell tennie, hogy jó kapcsolatot ápoljon az Egyesült Államokkal. (…) Az amerikai stratégiai az az Európától való elfordulás.

"Egy biztos, talány, hogy a Biden külpolitika, hogy fog alakulni."

A műsor második részében Orosz Anna, Balkán-kutató volt a vendég. 

Teljes beszélgetés:

Hír TV