2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Csörte

Csörte: Hazudott Donáth Anna

Fidesz győzelem, ellenzéki vereség Szerencsen, de miért? Hogyan rendezi át a pártok erőviszonyait az eredmény az ellenzéki térfélen? Hadházy Ákos pedig úgy tűnik most sem bírt magával. Kiderült, tudott Bíró László korrupciós ügyeiről, amiről állítólag a többi pártot is tájékoztatta. Szerintük viszont nem. Momentumos coming out, avagy még sincs diktatúra. Donáth Anna kiszivárgott videójáról is beszéltek a Csörte és M. Dobos Marianne műsorvezető vendégei, Horn Gáborral, Szakonyi Péterrel, Mráz Ágoston Sámuellel és Gajdics Ottóval.

  • Csörte: Hazudott Donáth Anna

- Azt mondom örülni kell, hiszen egy rossz jelöltre adtak ilyen mennyiségű szavazatot az ott élő emberek, a szavazásra jogosult polgárok– mondta Szakonyi Péter újságíró.

- Szóval te is azt mondod, hogy Bíró László egy rossz jelölt volt? – tette fel kérdését M. Dobos Marianne műsorvezető.

- Hát persze, hogy egy rossz jelölt volt, erről hetek óta beszélünk (…) – folytatta Szakonyi Péter újságíró.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont igazgatója hozzátette:

„Egy jelölt biztosan rossz jelölt volt, ebben látod egyetértünk, sőt, talán katasztrofális, vállalhatatlan, szégyellnivaló.”

A Hír Televízió hozta nyilvánosságra az egyik olyan felvételt, amelyen Donáth Anna látható. Érdekes volt az a belső beszélgetés, amelyben ő maga is bevallja, hogy ez a diktátor, diktatúra retorika egy elhibázott döntés volt és alapvetően nem mondtak igazat. Ez azóta kiegészült több állítással is – vezette fel a műsor második felének témáit M. Dobos Marianne műsorvezető.

„Egy pártcsaládon belül politikusok beszélnek egymással, azt gondolom, hogy ezzel az ég adta egy világon semmi probléma nincs. Jourová ugyanabban a pártcsaládban van, mint Donáth Anna.”

- mondta Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke.

„A probléma az az, hogy ezt letagadta a nyilvánosság előtt. Hazudott Donáth Anna.”

- válaszolta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont igazgatója.

„Jelen pillanatban, ami folyik zsarolás. Undorító, mocskos zsarolás a liberálisok részéről, akik igenis javarészt Soros-bérencek, mert mind-mind, ha megkérdezed bevallja, hogy ő, a nyitott társadalom híve. Azt se tudja miről beszél, de azért szeretné, ha Európai Egyesült Államok lennének.”

- hangsúlyozta Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője.

Teljes adás:

Kapcsolódó anyagok:

Varga Judit: Egy szó sem volt igaz az ellenzéki diktatúrázásból

Újabb momentumos bukta

Kovács Zoltán: Az Európai Bizottságnak pártatlanul kellene működnie

A Fidesz szavazóit sértegette a balliberális oldal

Lecigányozta Koncz Zsófiát a Jobbik

A borsodiak visszautasítják a rasszista vádat

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!