2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Sajtóklub 14:05

Kék hírek

Nemi erőszak áldozata lett egy idős hölgy a Népligetben

Mire a nyugdíjas asszony feljelentést tett, a feltételezett elkövető már rendőrkézen volt. A támadó napok óta kábítószer hatása alatt állt, így nem emlékezett semmire.

  • Nemi erőszak áldozata lett egy idős hölgy a Népligetben

Feljelentést tett egy 72 éves asszony szeptember 3-án 18 óra után a XIX. kerületi Rendőrkapitányságon, mert nem sokkal korábban egy fiatal férfi megtámadta, bántalmazta, megerőszakolt és elvette a mobiltelefonját a Népligetben.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 31 éves O. Zsoltot a Budapesti rendőrség addigra már elfogta; a férfi ugyanis levágta lábáról a nyomkövetőt, amit azért kellett viselnie, mert korábban elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. 

Az elektronikai eszköz riasztást küldött a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, amikor a férfi elhagyta lakhelyét, majd amikor levágta magáról a készüléket. A rendőrök azonnal a felkutatására indultak, és az erőszakot követően – még a feljelentés előtt – a Népligetben elfogták a kábítószer hatása alatt álló férfit. Megtalálták nála azt a mobiltelefont is, amit idős hölgytől nem sokkal korábban vett el.

O. Zsoltot a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányságon szexuális erőszak és kifosztás bűntett, valamint fogolyszökés és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsított azt vallotta, hogy napok óta kábítószerezik és iszik, ezért nem emlékszik semmire. A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – közölte hivatalos oldalán a rendőrség. 

Ripost

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Holttestet találtak a Pest vármegyei Aszódon + videó

Holttestet találtak a Pest vármegyei Aszódon + videó

A hölgy az autóban egyre rosszabbul volt és úgy döntöttek, hogy őt Aszódon - éppen arra tartottak - kirakják őt egy társasház mellett. Az idősebb H. Bélának a gyanúsítására, illetve feleségének a gyanúsítására is sor került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!