Rezsitámogatás - a legnagyobb összeget Pécs kaptaJanuár elején jelent meg az a kormányrendelet, mely a tízezer fő feletti települések rezsi támogatásáról szól. Azóta pécsi kollégánk több érintett város polgármesterét, lakóit szólaltatta meg. Kapcsoltunk Baranya vármegye székhelyére Szilágyi Jenőhöz.
Gazdaság
Dombóvár is spórol93 millió forint rezsitámogatást kapott Dombóvár. A város önerőből mintegy 25 százalékos csökkentést tudott elérni. A település polgármestere szerint az összeg idén fedezni fogja gáz és áramszámláikat.
Gazdaság
Rezsitámogatást a DK-s kerületek lakóinak - javasolta a Fidesz Fizessenek 30 ezer forint kompenzációt minden rászoruló családnak Baranyi Krisztináék, és azok a fővárosi DK-s polgármesterek, akik szándékosan elestek a kormány által biztosított rezsitámogatástól - erre szólítanak fel a fővárosi FIDESZ önkormányzati frakciói.
Belföld
Rezsitámogatást a DK-s kerületek lakóinak - javasolta a FideszFizessenek kompenzációt az embereknek azok a fővárosi DK-s polgármesterek és Baranyi Krisztináék, akik szándékosan elestek a kormány által biztosított rezsi-támogatástól - ezt a Fidesz fővárosi frakciói javasolják.
Gazdaság
420 millió forint rezsitámogatást kapott a kormánytól Mohács 420 millió forint rezsitámogatást kapott a kormánytól Mohács. Lakosságarányosan az összeg nagynak tűnik, de Pávkovics Gábor polgármester szerint mivel a település járási központ, így szolgáltatásaik egy része a környező falvakban élőket is érinti.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99