Rezsicsökkentés: kedden dönthet a bíróság Kedden dönthet az áramszolgáltatók rezsicsökkentéssel összefüggésben indított perében a fővárosi közigazgatási és munkaügyi bíróság.
Belföld
Kivizsgálnák a Főtáv túlszámlázásaitKivizsgáltatná a Fidesz a Főtáv korábbi túlszámlázási ügyeit. Lapinformációk szerint a szolgáltató még a városháza fűtésköltségének egy részét is ügyfeleire terhelte.
Gazdaság
Perelni fognak? Nem állnak el a pertől az áramszolgáltatók. Szerintük az energiahivatal jogtalanul járt el azzal, hogy nem fogadta el jogos költségként az új közterheket. Egy hete törvény tiltja az energiaszolgáltatóknak, hogy érvényesítsék áraikban a tranzakciós illetéket és a közmű-vezetékadót.
Hír TV Archív
A cél nem az, hogy a szolgáltatók bedőljenekA rezsicsökkentés folytatásáról beszélt az Országgyűlés szakbizottságai előtt az illetékes miniszter. A szocialisták ismét elmondták, hogy ők nem a szolgáltatókra terhelték volna a költségeket. Az egyik energetikai szakportál szerint a kormány a szabályozás hiányosságait pótolja, amikor törvényben tiltja meg a különböző közterhek áthárítását.
52 milliárdot kapnak kompenzálásra52 milliárd forintot kapnak a távhőszolgáltatók a rezsidíjak csökkentéséből adódó kiadásaiknak kompenzálására – tudta meg a Magyar Nemzet.
Nem drágul a távfűtésÚgy tűnik, nem drágul a távhő a most induló fűtési szezonban. A távhőtermelők azonban még nem kaptak hivatalos értesítést az energiahivataltól arról, hogy milyen árakat alkalmazhatnak majd.
Az agrárminiszter hozzátette: a fegyver, horgászat és vadászat nemzetközi kiállítás is nagy szerepet játszik abban, hogy közelebb hozza az embereket a természethez.
Rétvári Bence hangsúlyozta - idén januártól 21,2 tized százalékkal emelkedtek a pedagógusok bére, amely összesen 143 ezer tanárt és óvónőt érint. A politikus kiemelte - az emelésnek köszönhetően a pedagógusok átlagbére 844 ezer forintra emelkedett.
Magyar Péter azt állítja, hogy ő nem bevándorláspárti, de mégis olyan embert nevez ki a Tisza Párt operatív vezetőjének, mint Pósfai Gábor – hívta fel a figyelmet a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Ukrán megrendelésre készített lejárató filmet a Direkt36 Orbán Viktorról - hívta fel a figyelmet a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a film célja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi megítélését aláássa.
A gyakorlat a kalapozás mellett arra is kitér, hogy a Tisza-aktivistái jól reagáljanak, ha valaki például Magyar Péter drága ruháját, autóját vagy épp volt felesége lehallgatását kritizálná.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.