2025. 03. 18. Kedd Sándor, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:30

Gazdaság

Rezsicsökkentés: kedden dönthet a bíróság

Kedden dönthet az áramszolgáltatók rezsicsökkentéssel összefüggésben indított perében a fővárosi közigazgatási és munkaügyi bíróság.

A hat cég a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát támadta meg a közigazgatási perben. Szerintük a hatóság jogsértően járt el, mert nem ismerte el a díjakban a szolgáltatók költségeit, a többi közt az új adókat. Az áramszolgáltató cégek szerint a március 14-én hatályba lépett törvény, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át a különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra, csak a következő díjmegállapításnál vehető figyelembe. Az energiahivatal álláspontja szerint viszont a fogyasztók érdekeinek megfelelően, jogszerűen jártak el a határozathozatalkor.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Lelátó - „Harcolni fogunk, hogy bebizonyosodjon az igazság” – exkluzív interjú Kenderesi Tamással + videó

Lelátó - „Harcolni fogunk, hogy bebizonyosodjon az igazság” – exkluzív interjú Kenderesi Tamással + videó

Adásunk egy témával, Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes sportolónk doppingügyével foglalkozik. A sportember a közelmúltban született ítélet után a HírTV-t tisztelte meg azzal, hogy elmondja, mi játszódik le benne, továbbá most láthatják először azokat a bizonyítékokat, amelyekre ügyvédje és Kenderesi Tamás is hivatkozott, amíg ügyében az első- és másodfokú ítélet is lezajlott. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!