Radar - Marsi körülmények a Földön - egy éven átAmíg Matt Damon a Mentőexpedíció című filmben egyedül próbált meg túlélni a Marson, addig a NASA most azt tervezi, hogy egy négy főből álló legénység 1 éven keresztül élethű marsi körülmények között éljen, hogy ezzel felkészüljenek a küldetésre, aminek a célja az, hogy 2030 körül asztronautákat tudjanak küldeni a "vörös bolygóra".
Napindító - Üstökös FöldközelbenSzerdán járt földközelben az az üstökös, amelyet legutóbb a neandervölgyi ősemberek láthattak. Rózsahegyi Mártont, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont projektmenedzserét kapcsoltuk.
WWF: Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásaiAz idén július 29-ére esik a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága hétfőre használja el a bolygó egyéves erőforrásait.
A Kepler rálelt a Föld ikertestvéréreA NASA megtalálta a Föld ikertestvérét. A bolygó a Naptól való távolságában hasonlít a Földhöz, azonban sokkal idősebb.
Gazdaság
Megszűnhet az osztatlan közös tulajdon Mintegy 950 ezer hektárnyi területen szüntetné meg az osztatlan közös tulajdont a kormány legújabb intézkedése – tudta meg a Magyar Nemzet a Földművelésügyi Minisztériumtól.
A főpolgármester-helyettes nyilatkozatából is kiviláglik: a baloldali városvezetés csődközeli állapotba manőverezte a fővárost, pedig nem ilyen állapotban vették át Budapest vezetését.
Nincs közös nevező az olasz jobboldali pártok között a jövő évi európai parlamenti választásokat illetően. Míg Matteo Salvini szerint kivétel nélkül minden jobboldali erőre szükség van, addig a Forza Italia kizárja, hogy szélsőjobboldali pártokkal kössön szövetséget.
Nyugat Európában sem mondhatják már azt, hogy itt koncepciós per zajlik. Így reagált a Vezércikkben ifj. Lomnici Zoltán arra, hogy fél milliárdos büntetést rótt ki a dollárbaloldalra az Állami Számvevőszék.
Gyorsabban lehet értékpapírszámlát nyitni december 11-től a Magyar Államkincstárnál – jelentette be a pénzügyminiszter. Varga Mihály elmondta, az intézkedés célja, hogy gyorsan és kedvezményesen jussanak állampapírhoz a magyarok.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.