Januártól nem fizet a főváros a BKV-nak Várhatóan nem tudja kifizetni a Budapesti Közlekedési Központ a jövő év első felében esedékes közszolgáltatási díjat a BKV-nak – írja a Világgazdaság.
Belföld
BKV-csőddel riogat a szocialisták fővárosi frakcióvezetője Horváth Csaba azt mondta, ha nem a hitelfelvétel lenne a kormány válasza a fővárosi válsághelyzet megoldására, akkor csak olyan megoldások vannak, amelyek „amputációval” járnának.
Kikötőben maradnak a BKV hajók Wintermantel Zsolt: Ha a baloldal valamit ideiglenesen megszüntet, az konkrétan megy a levesbe.
Belföld
Karácsonyék miatt összeomlik a BKV isAzonnali hatállyal 13 busz és trolibusz közúti közlekedését tiltotta meg a Fővárosi Kormányhivatal műszaki hibák miatt. Négy BKV-telephelyen tartottak ellenőrzést, egyebek mellett nem megfelelően működő fékeket, futóművet és kormányberendezést találtak.
Végéhez ért a BKV Gördülő játszóház című pályázataA zsűri szavazatai alapján kialakult sorrend, valamint a vállalat közösségi oldalán meghirdetett közönségszavazás eredménye megtekinthető a BKV honlapján.
Veszélyben a BKV működéseA főváros nem támogatja a BKV dolgozóinak béremelését, és a cég igazgatósága már el is fogadta az emelést nem tartalmazó üzleti tervet, ezzel azonban veszélybe kerülhet a legtöbb munkavállalót foglalkoztató fővárosi vállalat biztonságos működése - írta a Magyar Nemzet pénteken.
A stúdióban Szamosi Tímea, Ambrózy Áron, Takács Áron és Varga Ádám, valamint a műsorvezető: Jeszenszky Zsolt. A műsor második felében a hobbista Pataky Attilával, az Edda Művek énekesével beszélgetett.
Drónokkal támadta Odessza városát éjszaka az orosz hadsereg. A csapás során rakétákat is bevetett a Föderáció, a robbanások három civil életét követelték, közel harmincan megsérültek.
A Makk Károly rendezésében készült vígjáték nehéz időkben született, mégis az adott kor kispolgárai tudtak azonosulni a karakterekkel, amelyeknek a fő üzenete nyilvánvaló: merjenek a sarkukra állni.
Több száz érdeklődő érkezett az idei Könyvhétre. A könyv szerelmesei a művek szerzőivel akartak találkozni, hogy dedikáltassák a megvásárolt köteteiket a 94. ünnepi könyvhéten.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99