2020. november 25.,
szerda, Katalin napja

bevándorlási hivatal

A keresett kifejezés

10 találat, 1 oldalon

-

Gruevszki a Facebookon jelentette be, hogy menekültstátuszhoz jutott

A politikus azt is kijelentette, hogy több halálos fenyegetést kapott a Macedóniából való távozása előtti napokban.

Több dolgozó ellen is nyomoznak a bevándorlási hivatal visszaélései miatt

Horst Seehofer belügyminiszter az ügy gyors és hatékony felderítését szeretné.

Botrányba keveredett a német bevándorlási hivatal

Kiderült, hogy a brémai központ több mint ezer migránsnak jogtalanul adott politikai menedékjogot.

4500 menekültet szállítottak Hegyeshalomra

104 busszal összesen 4500 menekültet szállítottak Hegyeshalomra éjjel az M1-es autópályáról, illetve a budapesti Keleti pályaudvarról – közölte a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.

Halálos lövöldözés a New York-i bevándorlási hivatalban

A New York-i bevándorlási hivatalban lövöldözött egy nyugdíjas korú férfi. A biztonsági őrt halálosan megsebesítette, majd magával is végzett a 60 éves elkövető. Indítéka egyelőre nem ismert.

Panaszkodnak a kórházak, a menekültek a kórtermekben mosakodnak

Nehezen tartják kordában a menekülteket a kórházak, sok migráns a kórtermekben mosakszik.

Óriási a nyomás a bevándorlási hivatalon

A menedékkérelmek száma eléri a 25 ezret, miközben feldolgozásukat mindössze 134-en végzik, tudta meg a Magyar Nemzet.

Duplázódott a menedékkérők száma

Több mint 40 ezren adtak be idén menedékkérelmet Magyarországon, ez kétszerese a tavalyi adatnak.

Razziát tartott az orosz bevándorlási hivatal

A hivatal ellenőrei félbeszakították a Pussy Riot együttesről készített színdarab bemutatóját, hogy ellenőrizzék a svájci rendező munkavállalási papírjait.

Még légkondicionálót is építettek a drogalagútba

65 millió dollár értékű kábítószert csempésztek volna az USA-ba a mexikói drogbandák egy csempészalagúton keresztül.

1 / 1