2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Gruevszki a Facebookon jelentette be, hogy menekültstátuszhoz jutott

  • Gruevszki a Facebookon jelentette be, hogy menekültstátuszhoz jutott

Megkapta a menekültstátuszt Nikola Gruevszki. A Magyar Idők úgy tudja: a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal megalapozottnak találta a volt macedón miniszterelnök által benyújtott kérelmet, mivel szerintük hazájában veszélyben lenne a politikus élete. A hivatal szerint ugyanis az ottani hatóságok nem biztosítanának neki védelmet, Gruevszki hazatérése esetén pedig politikai múltja miatt, koholt vádak alapján a hatalom üldöztetésének lenne kitéve. A lap azt is megírta, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt nem erősítette meg az információikat.

Pozitív elbírálás

Nikola Gruevszki viszont saját Facebook-oldalán erősítette meg, hogy a magyar hatóságok pozitívan bírálták el menedékkérelmét. Ebben ő is arról írt, hogy a macedón szociáldemokrata kormány koncepciós eljárást kezdeményezett ellene. A politikus azt is kijelentette, hogy több halálos fenyegetést kapott a Macedóniából való távozása előtti napokban.

A külügyminiszter délelőtt azt hangsúlyozta, hogy a macedón miniszterelnök ügyében a döntés jogi kérdés, így a kormánynak nincsen ráhatása. A szkopjei magyar nagykövetet tegnap behívatták a macedón külügybe, de ott is ezt a választ adták.

Nincs lezárva

Valaki hazudik Nikola Gruevszki menekültügyi kérelmének elbírálásáról - mondta a Hír TV-nek a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke. Mirkóczki Ádám szerint kedden délig tartott a bizottság ülése, amin személyesen vett részt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. Mirkóczki szerint Végh Zsuzsanna az ülésen azt közölte, hogy nem zárult még le az eljárás.

A Magyar Idők nem sokkal két óra előtt írta meg, hogy Gruevszki megkapta a menekültstátuszt.

Feljelentést tesz Hadházy

Az ellenzék délelőtt még azzal volt elfoglalva, hogy pontosan hogyan juthatott Magyarországra Gruevszki. Hadházy Ákos feljelentést tesz az ügyben, ismeretlen tettes ellen. A politikus szerint valaki biztosan segített Gruevszkinek átjutni a határon, és illegális határátlépőket segíteni bűncselekmény.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!