1914-et írunk. Ez az az év, amikor Limanovánál a soproni huszárok Muhr Ottmár ezredes vezetésével mind egy szálig életüket adják a muszka elleni csatában. A Przemyśl erődrendszer egyik pokoli bugyrában Gyóni Géza már megírja a Csak egy éjszakára küldjétek el őket című megdöbbentő és hátborzongató költeményét. És ugyanakkor Bad Ischlben Kálmán Imre megírja a Csárdáskirálynőt.
- Soha nem tudok szabadulni attól a gondolattól, amikor operettet nézek, hallgatok, vagy amikor egyáltalán szóba kerül az operett, mint a monarchia legsajátabb műfaja, hogy éppen omlik össze egy birodalom, egy rettenetes világégés kellős közepében vagyunk, közben mi vidáman beugrunk a nagybőgőbe.
- Mi ez? Ez egy természetes és magától értetődő emberi magatartás, egy menekülés a valóság elől, vagy inkább egy negatív előjelű történés, a valósággal való szembenézés képtelensége?
- fordult kérdésével Gerő Andráshoz a műsorvezető.
- Kálmán a Csárdáskirálynőt még akkor kezdte el írni 1914-ben, Marienbadban, amikor még nem volt háború. Majd egy év múlva folytatta és 1915-ben fejezte be Bad Ischlben. Amikor ’15-ben bemutatták Bécsben, akkor nem állt olyan rosszul a monarchia. Nem azt mondom, hogy fényes győzelem elé nézett, de a ’15-ös fronthelyzet úgy nézett ki, hogy a monarchia Németországgal szövetségben megnyerheti a háborút
- kezdte a történelmi áttekintést az operett kapcsán Gerő András.
- Mit tudott ennyire eltalálni a magyar néplélekben ez a műfaj
- kérdezte Szinetár Miklóst Bayer Zsolt.
- Az operett általában, műfaját tekintve rendkívül pimasz dolog. Ez attól él, hogy pimasz. Kicsit kormánypártian pimasz, de pimasz. Ez a darab is az. Tulajdonképpen megkérdőjelezi azt, hogy az arisztokrata osztály tulajdonképpen ténylegesen az-e. Ha tovább gondoljuk, akkor kiderül, hogy a Habsburgok rablólovagok. Az, hogy mindenkinek a múltjában rendkívül sötét dolgok vannak
- mutatott rá Szinetár Miklós.
A műsor második részében Bayer Zsolt elsőként Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendezővel beszélgetett.
- Magas körökben az operett hallatán illik fanyalogni. Ugyanakkor adott esetben mindenki el szokta dúdolni legalább a Hajmási Péter, Hajmási Pált. Hova tegyük ezt a műfajt?
- Én is nagyon messziről közelítettem az operetthez, ugyanakkor első pillanattól kezdve éreztem, hogy az a fajta arisztokratizmus, ami meg van az operettjátszásban, az a fajta irónia, az közelebb van hozzám, mint a musicalek világa a maguk valóságában, póriasságában. Az operett az a világ, az a zenés színház, ami a lelkünkből, egészen mélyről fakad.
A műsor végén Apáti Bence az operetthez és az operettvilághoz fűződő kapcsolatáról beszélt és az is kiderült, hogy bár korábban a musicalek világa közelebb állt hozzá, mostanra az operett műfajnak már-már a elvakult rajongójává vált.
Teljes műsor:
Hír TV
