A Szegény gazdagok Jókai Mór legvitatottabb műve, az olvasók mégis rajongtak ezért a regényért. A könyvből 1959-ben készült film, erről beszélgettünk meghívott vendégeinkkel. 2023. május 29.
Egy vígjáték, amely a kevésbé víg időkben, a II. világháború idején játszódik. Ezúttal egy kisfiú szemén át nézünk be az 1954-es színfalak mögé. Vendégünk volt Benkő Péter színművész, majd Dudás Viktor filmkritikus. Műsorvezető: Zavaros Eszter és Csatári Bence.2023. május 13.
Mostani filmünk az 1952-ben bemutatott Állami áruház. Ezúttal is kulisszatitkokra derítünk fényt adásunkban Horváth Péter segítségével, aki ugyancsak megrendezte az Állami áruházat, mégpedig operettként, és kiderült személyes kötődése is van a filmhez.2023. május 06.
Romantikus film a nagy romantikus zeneszerzőről, Liszt Ferencről. Az 1970-ben bemutatott alkotásról meghívott vendégeinkkel beszélgettünk. 2023. május 01.
Mikszáth Kálmán a magyar irodalom egyik maghatározó és rendkívül népszerű alakja. Az 1960-as Noszty fiú esete Tóth Marival című film alapjául szolgáló, azonos című művét pedig 2015-ben az Újszinház is színpadra állította, Vendégünk volt Vass György rendező, majd Pikali Gerda színművész és Mihályi Győző színművész érkezett a stúdióba.2023. április 29.
Brenner József katolikus pap, a filmben megidézett vértanú, Brenner János öccse, valamint Szilágyi Andor filmrendező volt a vendégünk.2023. április 23.
Zalatnay Sarolta első filmes főszerepét 1972-ben kapta meg a Fuss, hogy utolérjenek! című bűnügyi zenés filmvígjátékban. Az énekesnő ezúttal a HírTV stúdiójában emlékezett vissza a filmforgatásra, majd Dudás Viktor filmszakértő volt Zavaros Eszter és Csatári Bence vendége. 2023. április 22.
A Veszprém négy év után ismét bajnok lett a férfi kézilabda NB I-ben, mivel péntek este 31-27-re győzött a Szeged otthonában a döntő harmadik mérkőzésén.
Egy mogadishui szálloda éttermére támadtak rá pénteken az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet fegyveresei, a biztonsági erők műveletet indítottak az épület megtisztítására.
Az EU bevezetné a migránsok kötelező szétosztását a tagállamok között. Az európai elitnek van érzéke az indulatkeltéshez. Aznap fogadták el szabályokat megkerülve a kötelező migránselosztási kvótát, amikor Franciaországban gyerekeket késelt egy őrült migráns. A témáról a Vezércikk vendégei is véleményt mondtak.
A biztonságos közlekedést, és a láthatóságot segítő eszközöket kapott a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya. Az adomány ezúttal a rendőrkapitányság balesetmegelőzési bizottságától érkezett a kicsikhez. Így akarják megtanítani őket a helyes közlekedésre.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99