2024. 10. 11. Péntek Brigitta napja
Jelenleg a TV-ben:

Amerika magyar grófja

Következik:

Vezércikk 04:00

Radar

Radar - Bosszúból tervezte az iskolai mészárlást

Bosszút akart állni ezért tervezett iskolai mészárlást az a miskolci fiú, akit a Terrorelhárítási Központ fogott el. Ügyvédje azt mondta, súlyos dolgokat írt le védence az interneten, ezért érthető, hogy Leventét elfogta a rendőrség. A fiú nemrégen öngyilkosságot kísérelt meg az intézetben ahol fogva tartják, de felépül. Ha beszámítható akár 5 évet is kaphat.

  • Radar - Bosszúból tervezte az iskolai mészárlást

Mint arról a Radar is beszámolt a magyar rendőrséget a finn társhatóságok értesítették, hogy egy magyar fiú bűncselekmény elkövetéséről egyeztet egy közösségi oldalon. Ekkor kapcsolódott be az ügybe a Nemzeti Nyomozó Iroda, a 17 éves Levente gyanútlanul folytatta az iskolai mészárlás tervezgetését egy chatszobában.

Lichy József ügyvéd szóhasználata szerint fajsúlyos dolgokat írt Levente, így a rendőrségnek nem volt más lehetősége, el kellett fogni. A fiatal ugyanis azt tervezte, hogy fegyvert szerez, és volt általános iskolájában végez 50 7 év körüli diákkal. Lichy József nemrégen 1,5 órát beszélgetett a fiúval, akit kora miatt intézetben helyeztek letartóztatásba, a gyanú emberölés előkészülete.

Az ügyvédnek is ígéretet tett Levente, hogy felhagy a korábbi tervével, és nem foglalkozik az iskolai mészárlás gondolatával.

Az indítékra egyértelműen azt mondta, hogy a bosszú.Most hogy kiken vagy miken kel neki bosszút állni ezt nem fejtegettük nem boncolgattuk, gondolom a pszichológussal meg a pszichiáterrel ezt majd megteszik, de én úgy éreztem, mintha a világon kellene bosszút állni, valójában.

Lichy József azt mondta, nagy kérdés lesz, hogy az emberölés előkészülete ügyfele esetében milyen stádiumban volt.

A fiú az intézetben öngyilkosságot kísérelt meg, azonban a gyors segítségnek köszönhetően túlélte. levente szuicid hajlamára utaló jel volt az is, hogy a tervezett mészárlás után magával is végezni akart, azt írta ha ehhez gyáva lenne, a rendőrökkel lövetné le magát.

Szakértő vizsgálja majd Levente beszámíthatóságát, ha tisztában volt cselekménye súlyával és következményeivel, akkor 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar – Mérgező alsóneműk borzolják a kedélyeket + videó

Radar – Mérgező alsóneműk borzolják a kedélyeket + videó

A Tudatos vásárlók egyesülete egy nagy fehérnemű tesztet szervezett, amely esetben most nem a divat vagy kényelem szempontjából folytak a vizsgálatok, hanem arra voltak kíváncsiak, milyen az egészségre gyakorolt hatása az anyagaik összetételének.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!