2025. 05. 21. Szerda Konstantin napja
Jelenleg a TV-ben:

Az életmentő - Semmelweis Ignác igaz története

Következik:

Komment 05:00

Radar

Radar - A hősök emlékére

Szondi Györgyre és 146 vitézére emlékeztek a hétvégén Drégelypalánkon. 1552. július 6 és 9 között Ali budai pasa 12 ezer katonájával zárta körbe Drégely várát. A védők maroknyi csapata négy napig tartotta az erősséget. A hősök emlékére több mint húsz éve rendeznek várjátékokat az ostrom évfordulóján, amelyre idén is több ezren voltak kíváncsiak.

  • Radar - A hősök emlékére

A végvári élet békésebb pillanatait villantják fel hagyományőrzők Drégely várának romjai alatt. Az 1200–as évek végén emelt erősség sokáig volt különböző főurak tulajdona, hadászati jelentősége azonban a török hódítás után, az 1500-as évek közepén nőtt meg. A várat 1552-ben vette be Ali budai pasa, aki július elején 12 ezer katonával vonult fel a 150 fős véderővel rendelkező vár alá.

Ez a magyar Thermophüla napja. Itt nem 300-an védték a szorost és a várat, hanem 150-en védték. 150-en védték, 150 vitéze Szondi Györgynek a várkapitánynak, a 12 ezres Ali pasa seregével szemben. És nem adták meg magukat, hanem életüket és vérüket adták a magyarságért, azért, hogy a magyarság megmaradhasson a jövőben is. Óriási tanulság ez nekünk

- mondta el Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Trump – Joe Biden csak napi hat órát volt használható? + videó

Trump – Joe Biden csak napi hat órát volt használható? + videó

Sebestyén Géza közgazdásszal arról beszélgettünk, mit tud a gazdasági racionalitás, ha egy üzletember ül az Ovális Irodában? Kiss Rajmund diplomata segítségével kibontottuk, hogyan lett egy Instagram-posztból nemzetbiztonsági ügy, és miért remeg a mélyállam Trump visszatérésétől.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar – Barlangoljunk Budapesten! + videó

Radar – Barlangoljunk Budapesten! + videó

Budapest számos nevezetességgel kecsegtet az ide látogatók számára és bár kevésbé ismertek, de annál különlegesebbek a föld alatt található látnivalók. Egy élő legenda kíséretében fedeztük fel az egyik Budai-hegységben rejtőzködő barlangot.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!