2023. 09. 22. Péntek Móric napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Napi aktuális

Hollik István: Az utasításnak megfelelően Donáth Anna megpróbált egy újabb frontot nyitni

A momentumos Donáth Anna azt kérte Brüsszeltől, hogy az oktatás reformját is emeljék be a Magyarországgal kapcsolatos jogállamisági feltételek közé. A Napi aktuális vendége volt Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

  • Hollik István: Az utasításnak megfelelően Donáth Anna megpróbált egy újabb frontot nyitni

Donáth Anna személyesen egyeztetett az Európai Bizottság alelnökével A Momentum EP-képviselője Facebook bejegyzésében azt írta: arra kérte Vera Jourovát, hogy vegyék fel az EU-s pénzekkel kapcsolatos jogállamisági feltételek közé a magyar oktatás átfogó reformját.

Bejelentette azt is, hogy hosszan beszélgettek a státusztörvénnyel kapcsolatos aggályokról, és Jourová biztosította róla, hogy részleteiben kivizsgálják a törvény problémás elemeit, hogy megállapítsák, pontosan melyek és milyen módon mennek szembe a kormány saját vállalásaival és a Bizottság korábbi elvárásaival.

Hollik István szerint egyáltalán nem meglepő, ami történt, hiszen Gyurcsány Ferenc világosan elmondta a stratégiát, miszerint az a céljuk, hogy Magyarország ne jusson uniós forrásokhoz. 

Donáth Anna pontosan tudja, hogy a magyar kormány minden témában egyeztet az Európai Bizottsággal (...) ami nem megy szembe a magyar nemzeti érdekkel, abban a kérdésben a kormány már meg is egyezett a bizottsággal. Tehát, teljesen szükségetelen Donáth Anna közbeavatkozása, de valójában pontosan tudjuk, hogy Donáth Anna azzal a céllal ment ki, amit Gyurcsány Ferenc utasításba adott

- tette hozzá.

Teljes beszélgetés:

KAPCSOLÓDÓ: 

Donáth közbenjárásával Jourovának panaszkodhatott Pankotai Lili

 

További epizódok

Szijjártó Péter: Az egész világ kezd belefáradni a háborúba

Szijjártó Péter: Az egész világ kezd belefáradni a háborúba

A globális többség hangja egyre erősebb, egyre többen beszélnek arról, hogy az Ukrajnában zajló háborúnak minél előbb véget kellene vetni - hívta fel rá a figyelmet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akit élőben kapcsoltunk New Yorkból Napi aktuális című műsorunkban.  2023. szeptember 21.
Az esztergomi gyilkos közösségi oldalán számos fajgyűlöletre utaló tartalom található

Az esztergomi gyilkos közösségi oldalán számos fajgyűlöletre utaló tartalom található

A tragédia Kapcsán vendégünk volt Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő, Réti László rendőrségi szakértő, volt nyomozó és Németh Zsolt kriminológus. 2023. szeptember 21.
Somkuti Bálint: Sose harapj abba a kézbe, amelyik enni ad

Somkuti Bálint: Sose harapj abba a kézbe, amelyik enni ad

Lengyelország saját hadseregét szereli fel a legkorszerűbb fegyverekkel, már nem szállít hadfelszerelést Ukrajnának. A téma kapcsán vendégünk volt Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója. 2023. szeptember 21.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Így áll most a svéd NATO-tagság kérdése

Így áll most a svéd NATO-tagság kérdése

Teljesen negatív képet fest le Magyarországról a svéd közszolgálati média a hazánkról szóló filmben - hívta fel rá a figyelmet Simicskó István a Napi aktuálisban. A KDNP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője megdöbbentőnek nevezte, hogy a hamis tartalmat gyerekeknek vetítik le Svédországban.
Orosz békefenntartók közvetítésével jött létre a tűzszünet Hegyi-Karabahban

Orosz békefenntartók közvetítésével jött létre a tűzszünet Hegyi-Karabahban

Mi húzódik az azeri-örmény konfliktus mögött? 1 nap után fegyvernyugvási megállapodást kötött Azerbajdzsán és Hegyi-Karabah örmény vezetése. De meddig tart a háború? Alkonyi Zalán, a Mathias Corvinus Collegium munkatársa és Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója volt a Napi aktuális vendége.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!