„Hogyan fog kinézni az élet, mik maradnak a korlátozások közül?”
- kérdezte Földi-Kovács Andrea.
„Azt várjuk, hogy holnapra el fogjuk érni a 3,5 milliós beoltottságot. Azt eddig is tudtuk, hogy az egyes vakcinákhoz, a beoltottsághoz érdemes kötni az egyes, újranyításhoz szükséges szabályokat, lépéseket, mert ez adja a legnagyobb biztonságot. Azt tudjuk, hogy akit beoltottunk legalább egyszer és eltelt bizonyos védelmi idő, az nagy arányban védett a vírus súlyos következményei ellen. (…) Sokan várjuk, hogy egy napfényes teraszon, szombaton megihassunk egy kávét, nyilván a vendéglátásban dolgozóknak is nagy segítség lesz ez. Természetesen nem vagyunk még kint a vízből, tehát bizonyos szabályok továbbra is érvényesek lesznek – válaszolta Szentkirályi Alexandra.
A kormányszóvivő kifejtette: a teraszokon a vendégeknek a maszkhasználat nem lesz kötelező, ám a vendéglátóhely épületében - például mosdóhasználatkor - a maszkot viselni kell.
Hír TV