Földi-Kovács Andrea műsorvezető felvetésére, hogy több civilszervezet is alaptörvényellenesnek gondolja a magyar gyermekvédelmi törvényt, ifj, Lomnici Zoltán elmondta, el lehet gondolkozni azon, hogy nem arról van-e szó, hogy egy olyan gerjesztett politikai folyamatnak áldozataivá válnak, például a helyreállítási pénzek kapcsán a magyar emberek, amelyek vonatkozásában esetleg azoktól a politikusoktól kellene megmenteni Magyarországot, akik ebbe a folyamatba beleálltak.
A határozat kapcsán, amelyet elfogadott az EP, például Sophie in't Veld neve is felbukkan, aki azon a kétszázhuszonvalahányas listán szerepelt, akik a Nyílt Társadalom szoros szövetségesei (…) tehát, régi stabil Soros-szövetségesek köszöntek vissza ezen a dokumentumon (…) és levonták azt a következtetést, hogy Magyarország a bűn útjára lépett
– tette hozzá.
Teljes beszélgetés: