2023. 09. 25. Hétfő Eufrozina, Kende napja
Jelenleg a TV-ben:

Napirend előtti felszólalások

Következik:

Sajtóklub 15:20

Magyarország élőben

Eldőlt Borkai Zsolt sorsa

Azzal nehezen lehet vitatkozni, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP szövetség Magyarország legerősebb pártszövetsége, az önkormányzati választások eredményének fényében is azt lehet elmondani, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága stabil maradt – hívta fel rá a figyelmet Hollik István a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A kormányszóvivő arról is beszámolt, hogy a nap folyamán találkozott Kövér László, Kubatov Gábor, Kósa Lajos és Borkai Zsolt. A találkozó eredményéről a győri polgármester kedden számol be sajtótájékoztató keretében.

  • Eldőlt Borkai Zsolt sorsa

Velkovics Vilmos felvetésére, hogy bizonyos fővárosi kerületek elvesztése érzékeny pont lehet, Hollik István elmondta a Borkai-faktornak jelentős hatása volt az önkormányzati választások kimenetelére. A kormányszóvivő úgy gondolja, a győri polgármester ügyének erkölcsi vonatkozásai mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

A KDNP-s politikus emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnöknek volt egy nagyon komoly ígérete a választás napján, azt mondta, vasárnap elmondják a véleményüket a győriek Borkai Zsoltról, aztán pedig ő is. A külföldön tartózkodó kormányfő megkérte Kövér László választmányi elnököt, valamint Kubatov Gábort, a Fidesz alelnökét, illetve Kósa Lajos Fidesz-alelnököt, hogy üljenek le Borkai Zsolttal.

Ez a találkozó ma megtörtént és a találkozó eredményéről Borkai Zsolt holnap sajtótájékoztató keretében be fog számolni

– tette hozzá.

Hollik István elmondta, a Magyar Nemzet jól értesült arról, hogy mi fog történni, vagyis Borkai várhatóan marad Győr polgármestere, viszont a személyével kapcsolatos döntés a pártbeli státuszát érinti.

A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy a mostani választások után nem az a kérdés, hogy a kormány hajlandó-e együttműködni Karácsony Gergellyel, vagy más baloldali vezetésű városokkal, hanem az a kérdés, ők hajlandók-e együttműködni a magyar kormányzattal és a Fidesz-KDNP-vel.

Teljes beszélgetés: 

Hír TV

 

További epizódok

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

A Magyarország élőben vendégeként Szanyi Tibor a Kádár-tervről és az ellenzéki összefogásról beszélt. 2021. szeptember 10.
Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

A Magyarország élőben vendége Deutsch Tamás fideszes ep-képviselő volt. 2021. szeptember 10.
Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

A Magyarország élőben vendége Csizmazia Gábor, a NEK Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa volt. 2021. szeptember 10.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!