Lincseléssel, lámpavasra húzással fenyegették meg Boldogkői Zsolt szegedi virológust a vírusszkeptikusok és oltásellenesek, amiért kiállt a koronavírus-vakcina beadásának fontossága mellett. Ő maga közel tíz éve végez felvilágosító tevékenységet és száll szembe a téveszmékkel és áltudományokkal, ám a koronavírus-járvány idején érezhetően megváltozott a fenyegetések intenzitása és hangneme. Bár az üzenetek egyre durvábbak, a professzor nem fontolgat pert, inkább a nyilvánossághoz fordult.
Ez az első eset, hogy félelemkeltő üzeneteket kap
- tette fel a kérdést a virológusnak Földi-Kovács Andrea műsorvezető.
Dr. Boldogkői Zsolt erre azt válaszolta, hogy az elmúlt tíz évben volt már erre példa, voltak ilyen hullámok, de arra még nem volt precedens, hogy a „lámpavasra akarják felakasztani”. Mostanában azonban százasával kap durva, fenyegető üzeneteket. A virológus mindehhez azt is hozzá tette, hogy
ennek ellenére nem fél, és úgy gondolja, hogy a nyilvánosság védelmet jelent számára.
A műsorvezető arra is kitért, hogy a társadalom nagy része oltásellenesnek tűnik. Ennek kapcsán Földi-Kovács Andrea arra volt kíváncsi, hogy mi lehet ennek az oka.
A virológus szerint az egyik fő probléma az, hogy
az oltással szemben különböző ambíciókkal lépnek fel általában fehér köpenyesek, akik téves információkat közölnek a laikusokkal. Ez az oka a maszkviselés vagy az oltás tagadásának,
de Dr. Boldogkői Zsolt szerint ezt a témát meg kellene nézni szociológiai szempontból is.
A szakértő a vakcinák protokolljáról is beszélt. Hangsúlyozta, hogy
ez a protokoll nagyon szigorú, és bár az adminisztrációját gyorsan engedélyezték, és összevonták több vakcinánál is az első két fázist, aggodalomra semmi ok. Hogyha a vakcinák a harmadik fázisba lépnek, és kijönnek a piacra, az azt jelenti, hogy ugyanolyan biztonságosak, mintha évekig tesztelték volna őket
- húzta alá Dr. Boldogkői Zsolt.
Teljes beszélgetés:
Hír TV