2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Magyarország élőben

A halotti bizonyítványt is meghamisították a főváros által üzemeltetett Pesti úti Idősek Otthonában

  • A halotti bizonyítványt is meghamisították a főváros által üzemeltetett Pesti úti Idősek Otthonában

Csüri Krisztián édesanyja a Pesti úti Idősek Otthonának egyik ápolt személye volt, aki március 30-án hunyt el. Csüri Krisztán szerint ugyanakkor az intézményben már hónapok óta rossz körülmények között ápolták édesanyját, akitől elbúcsúzni sem tudott.

Magyarország élőben című műsorunkban Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdezte az otthonban uralkodó körülményekről.

Csüri Krisztián gondos keresgélést követően, 2017. augusztusában költöztette be édesanyját a Pesti úti Idősek Otthonába, mely akkor még a higiénia, az ellátás, a személyzet szempontjából egyaránt megfelelő volt, az önmagát teljes mértékben ellátni képes édesanyja számára.

A problémák 2019. novemberében kezdődtek, amikor szemmel láthatóan romlottak a körülmények. Higiéniai szempontból, a személyzet viselkedését illetően egyaránt hagyott némi kívánnivalót maga után az intézmény.

2019. novembere és 2020. márciusa között többször is igyekeztek beszélni orvossal, ám mindössze egyetlen esetben sikerült, amikor az ott lévő orvos - saját állítása szerint - csupán receptek felírására volt jelen aznap.

Az influenzajárvány, majd a koronavírus-járvány következtében látogatási tilalom lépett életbe, mely okán telefonon keresztül igyekezett tartani a kapcsolatot édesanyjával, illetve próbált érdeklődni az ott lévő személyzettől.

Csüri Krisztián egy március 30-ra eső délelőtt telefonon tudott beszélni egy ápolóval, aki azt mondta, hogy Krisztián édesanyja jól van és az intézményben nyoma sincs a koronavírus okozta fertőzésnek. Majd azt követően, még aznap délután telefonon közölték vele a szomorú hírt, miszerint édesanyja elhunyt.

Csüri Krisztián, ezt követően, a médiából értesült arról, hogy vélhetően hetek óta jelen volt a koronavírus az intézményben, valamint édesanyja halálának napján öt koronavírussal fertőzött beteget szállítottak el a Pesti úti Idősek Otthonából. Mindez ellent mondd a korábbi tájékoztatásnak, melyet telefonon kapott.

„Nekem az a legeslegfájóbb, hogy nem adták meg nekem azt a lehetőséget, hogy méltóképpen elbúcsúzhassak az édesanyámtól."

- fogalmazott Csüri Krisztián, majd így folytatta:

"Nem tudhatom az igazságot, mert hiába próbálom azóta is kideríteni, senki nem hajlandó nekem választ adni, hogy mi történt ott, azon az ominózus napon?”

A vizsgálatok továbbra is folyamatban vannak.

Az otthonban valótlan dolgot írtak édesanyja halotti bizonyítványába - mondta Csüri Krisztián, melyet bizonyítani is tud.

Ugyanakkor bízik benne, hogy fény derül az igazságra és nem lesznek további áldozatok - tette hozzá.

 

Kapcsolódó anyagok:

Hollik: Súlyos mulasztásokra derült fény a Pesti úti idősotthonban

Benkő: Már több mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák

Fülöp Attila: kötelessége és felelőssége van az időseket ellátó intézmények fenntartójának

Deutsch: Emberek halnak meg Karácsony trehánysága miatt

Minden hetedik áldozat fővárosi idősotthonban betegedett meg

Sorozatos problémák a Pesti úti Idősek Otthonában

Gulyás Gergely: Karácsony Gergely tegye egyértelművé véleményét

Sára Botond: A főpolgármester önmagával is ellentmondásba keveredik

Megkérdőjelezhető döntések

Budapesti srácok: Nem nyugszanak a kedélyek a Pesti úti otthon körül

Hollik: Karácsony Gergely védje meg a Pesti úti idősotthon lakóit!

Magyar Nemzet: Karácsony nem mondott igazat a Pesti úti idősotthonról

Tarlós: Karácsony nem háríthatja másra a felelősséget

Válaszoltak Karácsonyék, de nem tudják megmagyarázni, miért vannak embertelen körülmények november óta a Pesti úti idősotthonban

Hiába kérdezzük, hallgatnak Karácsony Gergelyék arról, hogy a Pesti úti idősotthonban meghalt asszony fia szerint édesanyját embertelen, megalázó körülmények között tartották

Ripost: November óta nem volt orvos

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!