2019. április 25.,
csütörtök, Márk napja

Lapzárta: Győzelem vagy döntetlen?

Hír TV

2019. március 21., csütörtök 21:10, frissítve: hétfő 07:58

A Lapzártában beszélgető újságírók, Kis Kornélia vendégeiként egyaránt azt konstatálták, hogy a vita résztvevői közül mindenki a saját szája íze szerint akarja az eseményeket interpretálni.

Az a bizonyos kilépési nyilatkozat elég erős érv lehetett, hisz Orbán a körön kívülről az Unióval szemben kritikus erőket, ha ideig-óráig is, de egy ernyő alá tudta volna terelni. Egy ilyen koalíció jelen állás szerint a mandátumok akár 40%-át is megszerezheti. Ez persze hasonlóan tarka szövetség lett volna, mint a Néppárt, hisz Le Pen-től a Baltikum pártjaiig terjedő és ideológiailag is széles merítést jelentő tagpártok lettek volna részei. Orbán ennek lehetett volna egy integráló szereplője - vélte Kovács András az Origó újságírója.

Dull Szabolcs szerint mindenki közös érdeke volt, hogy ne zárják ki a Fideszt. Képlékeny a helyzet, és a Fidesz érdeke is a bent maradás volt. Olyan döntést kellett hozni, amit jól lehet kommunikálni. Ha nem tudunk megoldani egy problémát, alakítsunk bizottságot - ezt tették, s ezzel eltolták a probléma megoldását– mondta az Index újságírója.

Sokan fogadtak volna arra, hogy ki fogják zárni a Fideszt, de ezt sikerült elkerülni– mondta Kovács András. Dull Szabolcs szerint annak megítélése, hogy ez siker-e, vagy a  szankció már az ellenfelek sikere, az eltérő interpretációk közé tartozik, és a végleges megoldás mindenképp május 26. után fog kialakulni.