2022. 09. 27. Kedd Adalbert napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:40

Kultúra

Petőfi 200 - Caramel első musicalje a Budapest Sportarénában

A Petőfi-bicentenárium jegyében december 3-án a Budapest Sportarénában mutatják be a Mesterkód című romantikus musicalt, amelynek zenéjét és dalszövegeit Molnár Ferenc Caramel írta.

  • Petőfi 200 - Caramel első musicalje a Budapest Sportarénában

   A zenés darab, amelyben Petőfi Sándor versei is megszólalnak, a szerelem témáját dolgozza fel. Az előadásban ismert és népszerű színészek és popelőadók egyaránt szerepelnek - közölték a szervezők az MTI-vel.

    A kommüniké kiemeli: az előadás egyik üzenete, hogy az adatokra és elemzésekre épülő, gépiesített világunkban mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a valódi találkozások és az érzelmek. Az előadást végigkísérik a Lélekdonor című szám motívumai, emellett több új Caramel-dalt hallhat a közönség. A főbb szerepeket Palcsó Tamás, Lutter Imre és Veres Mónika Nika alakítja.

    A dalokon Caramel Lutter Imrével dolgozik együtt, a történetet a rendező, Olt Tamás és szerzőtársa, Váradi R. Szabolcs jegyzi. A szereplők között lesz Szulák Andrea, Trokán Péter és Bakos-Kiss Gábor, a produkcióban két kaposvári színész hallgató, Balaskó Bence és Németh Klára is közreműködik.

    A jelmezeket Horányi Juli tervezte, a díszlet Wilhelm Judit munkája. A ledfalakból és animációkból álló virtuális díszlet mellett a látványt Fejes Kitty alkotta meg. A párbeszédeket Petőfi Sándor szerelmes versei szövik át.

    A musical próbái már zajlanak. Az előadást a Petőfi-bicentenárium keretében a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatja, kommunikációs partnerként közreműködik a Petőfi Kulturális Ügynökség.

    A 40 éves, kétszeres Fonogram-díjas Molnár Ferenc Caramel 2005-ben egy televíziós tehetségkutatón aratott győzelmével vált országosan ismertté. Az előadó-dalszerző számára a 2010-ben megjelent Lélekdonor című lemez hozta meg az igazi áttörést, eddigi albumai közül négy vezette a magyar listát. Számos slágert írt (Szállok a dallal, Várt váratlan, Mennem kell, Párórára, Te vagy aki kell, Maradjon így, Jelenés), eddig öt alkalommal volt önálló koncertje a Sportarénában.

Fotó: musicalinfo.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Zsuzsi asztala - ajánló

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.
Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Párbaj - ajánló

Párbaj - ajánló

Újraindult heti vitaműsorunk, Párbaj néven. Pénteken 20 órától várunk mindenkit a képernyő elé. Műsorvezető: M. Dobos Marianne!
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.

Kapcsolódó tartalmak

Farkas Árpád költőre emlékeztek

Farkas Árpád költőre emlékeztek

A tavaly szeptemberben elhunyt Kossuth-díjas Farkas Árpád íróra, költőre, műfordítóra emlékeztek az udvarhelyszéki Székelyszentmiklóson. Az őszi hálaadásra időzített ünnepen emléktáblát avattak és két-két tölgyfát is elültettek az emlékére.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!