2020. október 29.,
csütörtök, Nárcisz napja

Keménymag: Ki, kit szúr majd hátba?

2020. augusztus 11., kedd 21:55

Ma is jelentkezett a Keménymag, a politikai ’B’ közép mikroadományokból finanszírozott lángoszlopa, benne a hibrid rezsim krónikásai, a liberális inkorrektség Fekete Nővérei Dezse Balázzsal, Apáti Bencével és Jeszenszky Zsolttal.

A DK elnöke és a Momentum elnöke „spontán” összefutottak Balatonon a gödi botrány miatt

„Én először azt hittem, hogy ez csak színjáték, hogy eloszlassák azokat a felvetéseket, mely szerint a Momentum a DK-nak az ifjúsági szervezete és ők nagy összefonódásban vannak”

- mondta Dezse Balázs, a Pestisrácok.hu újságírója.

Friss hír, hogy bár úgy tűnt megállapodtak, de kedden három DK-s is felfüggesztette párttagságát Gödön.

„Érdekes ez a fiatal gyerek, a gödi polgármester. Kiszivárgott róla néhány felvétel, amikor a közgyűléseken beszélget és én azt látom és hallom rajta, hogy ő egy nagyon egyszerű fiúcska. Két mondatot nem tud elmondani anélkül, hogy ne dadogjon bele és a képviselőtársai, az LMP-s alpolgármesterek nagyon durván alázzák és úgy alázzák, hogy nem tud visszavágni (…) Úgy tűnik, mintha nem igazán lenne alkalmas a feladatára”

- vélekedett Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa.

„Jakab Péter rakott ki nagyon büszkén egy Facebook posztot, hogy most ők eldöntötték és mindenki összeáll és 1-1 ellen kell a kormánypártokkal szemben fellépni. (…) Az a nagy kérdés, hogy az ellenzéki politikusok igazából a Fideszt utálják jobban vagy egymást?! Ezen fog múlni, hogy valóban lesznek megállapodások, vagy csak ilyen látszat megállapodás, amit egyszer csak valaki felrúg és hátba szúrja a másikat”

- fogalmazott Jeszenszky Zsolt, politikai hobbista.

Teljes adás:

HírTV