2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Informátor

Informátor: Gyanús ingatlanügyletek Tiszaújvárosban

A hírekben magáról Tiszaújvárosról nem sokat lehetett hallani az elmúlt időszakban, talán csak a tavalyi borsodi időközi választások kapcsán került néha elő a település neve. Az Informátor úgy tudja, a több mintegy 30 éves helyi balliberális uralom alatt több, akár jogszabálysértés gyanúját is felvető adás-vétel zajlott le a városban.

  • Informátor: Gyanús ingatlanügyletek Tiszaújvárosban

Adásunkból kiderül, hogy adott egymás mellett három telek, amelyek nagyjából hasonló nagyságúak és az egyik 100 millió, a másik 190 millió, a harmadik pedig közel 14 millió forintért cserélt gazdát.

A témával kapcsolatban kíváncsiak voltunk a város első emberének álláspontjára is. Szerencsét próbáltunk a városházán hátha kameránk elé áll. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere a balliberális polgármesterekkel többségével ellentétben, nem megfutamodott, hanem vállalta az interjút és készséggel állt az Informátor rendelkezésére.

 

A baloldali pártok képviselői folyamatosan támadják a kormányt

A tavaly november óta érvényben lévő korlátozó intézkedések ellenére is elérkezett a koronavírus-járvány újabb, valószínűleg a korábbiaknál is súlyosabb következményekkel járó hulláma. A baloldali pártok képviselői most, ahogy az várható volt az újabb szigorításokat megkésettnek és túl enyhének tartják és folyamatosan támadják a kormányt. Tiszta szerencse, hogy mindezt hónapok óta következetesen teszik.

Vagy mégsem. A baloldali szivárványkoalíció egy hónappal ezelőtt, még azt követelte, hogy a kormány lazítson a korlátozásokon és azonnal kezdje meg az ország újranyitását. A járványügyi szakemberek már, akkor figyelmeztettek mindenkit arra, hogy még korai lenne enyhítésekben gondolkodni, de mivel a közvélemény egyre nagyobb része számára volt népszerű a nyitás gondolata az ellenzéki politikusok versenyt futottak azért, hogy ki nyerje el az emberek szimpátiáját.

Teljes adás: 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!