2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Informátor

Döbbenetes riport az Informátorban: a vucjaki dzsungel

Boszniában eldurvult a helyzet. Mindennaposak az erőszakos bűncselekmények, amit eddig a migránsok egymás vagy a helyi emberek ellen követtek el. Az Informátor stábja visszatért a boszniai Bihácsra és döbbenetes riportot forgatott.

  • Döbbenetes riport az Informátorban: a vucjaki dzsungel

 

Az Informátor Boszniában kicsit több mint egy évvel ezelőtt derítette fel a pénz útját, vagyis azt, hogyan jutnak megfelelő forrásokhoz a bevándorlók a különféle nemzetközi pénzküldő cégek segítségével. Az akkori történet legfőbb érdekessége az volt, hogy a migránsok úgy jutnak pénzhez, hogy ehhez megfelelő dokumentumaik nincsenek és a valutát személyes okmányok nélkül lehetetlen felvenni. Ezt akkor úgy magyarázták el, hogy miközben nincs senkinek útlevele, azért akad olyan barát vagy haver, aki rendelkezik papírokkal és ő az, aki felveszi a pénzt, majd szétosztja. Az viszont akkor sem volt tiszta, hogy ki küldi ezeket az összegeket.

Egy év ide vagy oda a bevándorlók még mindig tetemes mennyiségű pénzhez jutnak valamilyen úton módon, amit még a rendőrség sem tud pontosan leellenőrizni.

Bihács egy körülbelül 40 ezer fős város, ahol 5-6 ezer bevándorló tartózkodik már lassan két éve, ami tetemes szám a település lakosságához mérten. Ezt figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy a város központja tele van migránsokkal, amit a bihácsiak egyre kevésbé tolerálnak.

A bevándorlók megjelenésével 30-40 százalékkal emelkedett a településen elkövetett bűncselekmények száma.

Az áldatlan állapotok miatt a bihácsiak már tüntetést is szervezetek több alkalommal. A követeléseik minden esetben azok voltak, hogy a befogadó központokat számolják fel Bihács környékén, illetve korlátozzák a migránsok szabad mozgását a városban. Egyik sem valósult meg.

Bihácson 2017-től kezdődően kettő hivatalos menekülttábor működött, azonban amikor ezek elkezdtek megtelni, akkor az önkormányzat itt kialakított Bihácstól körülbelül 5-6 kilométerre a fent a hegyen egy menekülttábort, amelyet az itt élők egyszerűen csak dzsungelnek hívnak. Itt jelenleg körülbelül 600 bevándorló tartózkodik és innen próbálnak eljutni Nyugat-Európába, hiszen a horvát határ, azaz az Európai Unió határai csak néhány kilométerre találhatóak innen a hegy túloldalán, azonban a téli időjárás nem könnyíti meg a zöldhatáron való átkelést éppen emiatt vesztegelnek itt a bevándorlók. A tábort a hegy neve miatt Vucjaknak hívják. A tél közeledtével a befogadó központ egyre inkább élhetetlen.

Arról egyébként már régóta szó van, hogy a vucjaki tábort bezárják, hiszen az embertelen körülményeken túl az is probléma a környékkel, hogy Horvátország irányába, amerre a zöldhatáron szökni próbálnak a migránsok a délszláv háború idejéről elég sok akna maradt a földben.

A legtöbb bevándorló innen indul útnak a zöldhatáron Horvátország irányába, amely a hegy túloldalán található.

A szegényebb bevándorlók gyalog a zöldhatáron próbálkoznak, a tehetősebbek pedig embercsempészt fizetnek. Bihácsból Olaszországig 5 ezer euróba, vagyis másfél millió forintba kerül egy fuvar. Valamivel olcsóbb, csak 2 ezer euró az, ha valaki a bosnyák városból Horvátországba akar átjutni.

Boszniát és különösen Bihácsot egyébként az Európai Unió állandó kritikával illeti, mondván nem teremtenek megfelelő feltételeket a migránsoknak.

A bosnyákok érezhetően már belefáradtak a migráció elleni küzdelembe. Nehéz sorsú ország, amely az elmúlt évtizedek háborúit követően ismét nehéz helyzetbe került, nem elég a bizonytalan belpolitikai helyzet itt van a bevándorlás is. Az európai folyamatokat elnézve azonban az eddigi nehéz időszakot, kegyetlen idők követik nemcsak Bosznia-Hercegovinában, hanem egész Európában. Törökországban jelenleg 4 milliónál is több migráns tartózkodik, akik mind arra várnak, hogy elindulhassanak Nyugat-Európa irányába. Csak idén 400 ezren útnak is eredtek, ez 130 ezerrel nagyobb szám, mint egy évvel ezelőtt.

A Balkánon pedig több mint 100 ezer idegent regisztráltak eddig az idei évben, ebben természetesen az illegális bevándorlók nincsenek benne. A határzár ellenére az állandó fenyegetettség Magyarországot sem kerüli el. Idén novemberig 12 ezer illegális határátlépéssel próbálkoztak a migránsok a déli határszakaszon, ez a szám majdnem kétszerese a tavalyi adatoknak. Helyzet van. A migrációs bomba újabb robbanása pedig bármelyik pillanatban megrengetheti az egész kontinenst.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!