2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Sajtóklub 14:05

Színes

Hétfőn és kedden is telt házas lesz a Sziget

  • Hétfőn és kedden is telt házas lesz a Sziget

Teltházat hozott a Sziget Fesztivál szombati napja és az előzetes jegyeladások alapján hétfőn és kedden is megtelik a hajógyári sziget, vagyis 90 ezren buliznak majd. A vasárnap este sztárfellépője az Oasis zenekar frontembere, Liam Gallagher, aki először lép fel a Szigeten és tavalyi lemezét mutatja be a közönségnek.

Már kora délután több ezren várakoztak a Hajógyári-szigetre vezető hídon. A rekkenő hőségben párakapukkal hűsítették a tömeget. Az emberek türelmesen vártak sorukra.

A Sziget Fesztivál szombati napján 90 ezren buliztak, ez azt jelenti, hogy telt ház volt, a jegyértékesítést már este 10 órakor leállították. Hétfőre sincsenek már jegyek, elővételben elkelt az összes.

Akik bejutottak, azok közül voltak, akik a sátraknál hűsölve várták, hogy enyhüljön a meleg, de nem maradhatott ki a Sziget feliratnál a fényképezkedés, és voltak, akik egy falra írták fel, hogy mi van még a bakancslistájukon.

A nagyszínpadnál már 3 óra előtt százak várakoztak, a szervezők pedig igyekeztek fellocsolni a területet, hogy ne legyen nagy a por. Vasárnap 24 színpadon és sátorban összesen mintegy 100 zenekar, énekes, dj vagy társulat lép fel, köztük kora este a brit Oasis frontembere, Liam Gallagher és a brit énekesnő, Dua Lipa.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!