2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Heti terror

Heti terror: Újraéledhet az Iszlám Állam?

Feléledhet az Iszlám Állam? Az biztos, hogy már új vezetője van. Emiatt ismét instabilizálódnak egyes szíriai területek, közben pedig egyre erősödik a terrorszervezet tevékenysége az interneten is. Kell-e félnünk? Erről is beszélgettek a Heti terrorban szakértő-vendégekkel.

  • Heti terror: Újraéledhet az Iszlám Állam?

Ismét hallatja hangját az Iszlám Állam. Sőt már új merényleteket is feljegyezhetünk a terrorszervezet neve mellé - igaz még csak a Közel-Keleten. Egy új kalifa vezeti a szervezetet, most őt mutatjuk be önöknek.

A szombat esti Heti terror vendégei Nógrádi György és Földi László biztonságpolitikai szakértők.

„Az új vezető szerepe nem is alapvetően fontos. Hiszen a tény és lényeg az, hogy folytatódik az a fajta élethelyzet, amit mi Iszlám Államnak hívunk. Én már nem terrorizmusról beszélnék, hanem egy olyan hadseregről, amely eldöntötte, hogy területet foglal, ráadásul egy olyan középkori módszerek és logika szerint (…), amely nem tűr más ideológiát” - fogalmazott Földi László.

„Az ISIS-t döntően fölszámolták, de nem… Miért? Mert Szíriában nem tudják eldönteni, hogy kié a hatalom. Szíriában ott vannak az amerikaiak, az oroszok, az izraeliek, az irániak, a szaudiak, a törökök és lehet sorolni. Nem véletlen, hogy rendszeresen konzultál egymással Putyin és Erdogán, mert más az orosz és más a török nemzet érdek” – jelentette ki Nógrádi György.

Teljes adás:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!