2023. 06. 02. Péntek Kármen, Anita napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Heti terror

Heti terror: Eltűntethetetlen a Boko Haram

Nigéria a keresztényüldöző államok közé került. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ugyanis a keresztényüldöző országok közé sorolta a nyugat-afrikai államot. Mindez azután történt, hogy a múlt héten mintegy 300 diák eltűnt, amikor a Boko Haram nevű terrorszervezet harcosai lerohantak egy iskolát és elrabolták a diákokat. Ez volt a Heti terror első témája. A műsor második felében visszatekintettünk az évre és ennek fényében arról is beszélgettünk, hogy mik lehetnek a biztonságunkat érintő központi témák jövőre.

  • Heti terror: Eltűntethetetlen a Boko Haram

Több mint 300 diákot hurcoltak el tehát a Boko Haram terrorszervezet fegyveresei Nigéria északi részéről, egy bentlakásos iskolából. A hírt az iszlamista szervezet vezére jelentette be.

A témát Földi László biztonságpolitikai szakértővel és Horváth Józseffel, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadójával jártuk körbe. 

"2015-ben nagyon komoly támadás indult a Boko Haram ellen, hogy eltűntessék, vissza is szorult. (...) Azóta újra megerősödött. Nem lehet eltűntetni, nagyon erős az ideológiai hátterük és alapjuk - nagyon komoly a támogatottságuk. (...) Erkölcsi értelemben ők felmentik magukat"

- mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő

"Megbuktak a biztonsági erők - ezt egyrészről kijelenthetjük. Nigéria viszonylatában ez nem meglepő (..) Nagyon tudatosan végzik a gyermekek elrablását. Amit mi Magyarországon 500 éve tapasztaltunk meg, az folyik most ott abban a térségben. Egyfajta janicsárokat akarnak beszerezni, akikből utána gyerekkatonák lesznek. - reagált a műsorvezető kérdésére Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója."

A műsor második részében összefoglaltuk az idei év történéseit. 

Teljes adás: 

Hír TV

További epizódok

Heti terror: Fel akarja hígítani az EU a kontinens lakosságát

Heti terror: Fel akarja hígítani az EU a kontinens lakosságát

Ezen a héten Georg Spöttle és Demkó Attila voltak voltak Déri Stefi vendégei a Hír TV Heti terror című műsorában. 2020. december 12.
Heti Terror: Politikai szándék áll a kárpátaljai magyar szervezetek elleni akció hátterében

Heti Terror: Politikai szándék áll a kárpátaljai magyar szervezetek elleni akció hátterében

A műsor vendégei Földi László biztonságpolitikai szakértő és Horváth József az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója voltak. 2020. december 05.
Heti terror: Olaszországban egy erős politikai döntésre lenne szükség

Heti terror: Olaszországban egy erős politikai döntésre lenne szükség

A nizzai merénylő végigutazta egész Olaszországot, mielőtt a határon átlépve Nizzába érkezett és végrehajtotta a véres merényletet. 2020. november 28.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!