2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Heti terror

Heti Terror: Nagyon nem „píszí” terroristákról beszélni a migráció kapcsán

Egyszerűen tébollyá fajult a politikai korrektség, hiszen Nyugat-Európában továbbra is szinte tabutémának számít kimondani azt, hogy a migránstömegekben megbújva érkezhetnek terroristák is, sőt magáról a migránsbűnözésről sem érdemes beszélni. Heti terror című műsorunkban Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője egyebek között rámutatott, hogy minként függ össze a migráció, a bűnözéssel és terrorizmussal. Műsorvezető: Déri Stefi.

  • Heti Terror: Nagyon nem „píszí” terroristákról beszélni a migráció kapcsán

Csaknem hetven migránst fogadott be Ruanda, akiket egy líbiai befogadóállomáson tartottak őrizetben. A szomáliai, szudáni és eritreai állampolgárok Európába akartak eljutni, azonban a líbiai hatóságok elfogták őket. Az ENSZ szerint követendő példa a migránsok letelepítése Afrikán belül is.

A történtekre reagálva Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Heti terror című műsorunkban úgy fogalmazott, ha hivatalos optimista választ kell adni, akkor ez egy zseniális ötlet volt, de ha nem ilyen válaszra van szükség, akkor fontos hangsúlyozni,hogy

ezek a migránsok rövid időn belül el fogják hagyni a közép-afrikai országot és meg fogják keresni az utat, hogy visszajöjjenek Európa felé.

Nógrádi közlése szerint az igaz, hogy polgárháborús helyzet van Líbiában, de a kőolaj- és földgázkészlet révén továbbra is a világ egyik leggazdagabb országa.

Líbiát összehasonlítani egy koldusszegény fekete-afrikai országgal, ahol ráadásul polgárháború volt, az rendkívül fura dolog

– tette hozzá.

Déri Stefi műsorvezető kérdésére, hogy akkor miért Ruandába telepítettek migránsokat, a szakértő elmondta, az ENSZ célja, hogy valamilyen módon rendezze a migránskérdést, de ezt a rendezést rendkívül rosszul csinálja, hiszen most átküldött száz embert Ruandába, ami a hibahatáron belül van, ezt értékelni nem lehet.

Ruandának nagyon sötét múltja van, a polgárháborúban közel egymillió ember vesztette életét (…) ők talán kicsit úgy érzik, hogy van egyfajta humanitárius szerepük a múltjuk miatt, tehát, hogy az embereknek segíteni kell. Az pedig ENSZ több millió dollárt kíván erre a célra nyújtani

– erről már Georg Spöttle beszélt. A Nézőpont Intézet elemzője – egyetértve Nógrádi Györggyel – szintén úgy véli, azok az emberek, akik háborús övezetből érkeznek, talán ott fognak maradni, de a nagyon szegény országból származók nem azért indultak útnak, hogy egy szintén nagyon szegény országban éljenek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, a terrorizmussal foglalkozó ENSZ-ülésen arról beszélt, hogy terrorszervezetek számára a migráció főnyeremény, hiszen a merénylők a kontrollálatlan migrációs hullámokban könnyedén megbújhatnak. A politikus szavaival egyetértve Nógrádi György hozzátette, pontosan senki sem tudja, hogy mennyi alvó terrorista van Európában, ahogy azt sem lehet tudni, hogy az Iszlám Államtól visszatért terroristák, feleségeik és gyermekeik mennyire lesznek megbízhatóak.

Németországban már probléma, hogy az Iszlám Állam területéről hazatért gyermekek, akik iskolába járnak, terrorizálják azokat az osztálytársaikat, akiknek kereszt, vagy Dávid-csillag lóg a nyakukban

– tette hozzá Georg Spöttle.

Arra a felvetésre, hogy Olaszország, valamint Málta mennyire támogatja most a migránsok befogadását és szétosztását, miközben a migránsok között lehetnek terroristák is, Georg Spöttle elmondta, a kételkedés nem fér össze a „píszível”.

2015 óta több mint 300 ember halt meg Európában terrorcselekmény következtében és – ahogy a Nézőpont Intézet elemzője fogalmazott – Európa még mindig elszigetelt esetekről beszélt, legyen szó kamionos, késes, vagy akár bombatámadásról, ugyanakkor a tendencia mást mutat.

Ez a politikai korrektség egy tébollyá fajult. Németországban például nem ildomos arról beszélni, hogy tavaly 750 ezer bűncselekményt követtek el a migránsok, ahogy nem ildomos beszélni a 2750 megerőszakolt német nőről sem, hanem még mindig azt hangoztatják, hogy mekkora ajándék a migráció, ugyanakkor azt átlagember tökéletesen látja a problémákat

– mutatott rá a szakértő.

Teljes adás:

 Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!