2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Heti terror

Heti terror: Megjósolhatatlan az iráni-amerikai viszály kimenetele

Egymásnak feszült az Egyesült Államok és Irán miután Washington egy dróntámadásban megölte a perzsa állam egyik magas rangú katonai vezetőjét. Európában három helyen is kést rántottak, ebből kettőben rendőröket támadtak meg feltehetően dzsihadista merénylők. Van-e köze mindennek az iráni fenyegetésekhez? Ezeket a témákat dolgozta fel Déri Stefi Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel és Georg Spöttlével, a Nézőpont Intézet elemzőjével a Hír TV Heti terror című műsorában.

  • Heti terror: Megjósolhatatlan az iráni-amerikai viszály kimenetele

Déri Stefi azzal vezette fel az első témát vendégeinek, hogy idézte Donald Trump amerikai elnök szavait, miszerint:

„Ezzel a lépéssel nem egy háborút akartak elkezdeni, hanem éppen ellenkezőleg, egy háborút akartak befejezni.” Trump mindehhez hozzátette, hogy „Kászim Szulejmánit már sokkal hamarabb ki kellett volna iktatni.”

Nógrádi György az iráni-amerikai feszültséggel kapcsolatban elmondta, nem lehet megjósolni, hogy mi lesz mindennek a kimenetele. A biztonságpolitikai szakértő megjegyezte, hogy Irán vezeti a síita félholdat. Majd hozzátette, hogy a közel-keleti ország keményen szembekerült az Egyesült Államokkal, Szaúd-Arábiával és Izraellel is. Nyugat-Európa pedig azért nem lelkes, mert attól tart, hogy az olaj és a földgáz ára felmegy, ez pedig az iparukat nehéz helyzetbe hozná. Az Egyesült Államok ebben az akcióban nem értesítette sem az amerikai képviselőházakat, sem a nyugat-európai szövetségeseit – hangsúlyozta.

Déri Stefi ezt követően kitért Kasszem Szulejmani likvidálására. Elhangzott, hogy a meggyilkolt tábornok gyakorlatilag olyan rangban volt Iránban mint az amerikai védelmi miniszter, vagyis egy nagyon befolyásos és nagy tiszteletnek örvendő személy volt.

Georg Spöttle erre azt válaszolta, hogyha most félretennénk az amerikai érdekeket, akkor azt lehetne válaszolni, hogy nem volt jó döntés. Az elemző arról is beszélt, hogy Szulejmáni az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének élén fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy a közel-keleti helyzet normalizálódjon. Az iráni Forradalmi Gárdát – amely egyben Irán állami fegyveres szerve - 2019 áprilisában az Egyesült Államok terrorista szervezetnek minősítette. A mostani csapást Oroszország és Kína is elítélte.

Arra a kérdésre, hogy mi jelentene győzelmet az Egyesült Államoknak Iránnal kapcsolatban Nógrádi György azt felelte, hogy

USA-nak az a célja, hogy a globális érdekeit képviselje, ebben a térségben számára a legnagyobb ellenség Irán. A maximális cél, hogy az iráni rendszerrel szemben valamilyen módon stratégiai sikereket érjenek el

– emelte ki a biztonságpolitikai szakértő.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!