2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Heti terror

Heti Terror: Brutális merénylet Franciaországban

A Heti terror című műsorának Földi László, biztonságpolitikai szakértő és George Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője voltak a vendégei. Az adás első részében a Franciaországban történt történelemtanárt ért terrortámadásról lesz szó, a műsor második részében pedig a világszerte zajló keresztény közösségek üldöztetéséről folyik majd a diskurzus.

  • Heti Terror: Brutális merénylet Franciaországban

Újabb iszlamista indíttatású terrorcselekmény történt Franciaországban. A brutális gyilkosság sokkolta a közvéleményt. Közben lépett a francia belügyminisztérium is, a hatóságok le akarnak számolni az országban lapuló radikalizmussal.

A merénylet után a hatóságok hajtóvadászatot indítottak a vallási radikálisok ellen. Razziák sorozatán összesen 15 embert vettek őrizetbe, például az iskola diákjait, a tanár egyik tanítványának apját és egy ismert iszlamista prédikátort is.

A 47 éves történelem tanárnak azért kellett meghalnia, mert a szólásszabadságról tartott óráján megmutatta a Charlie Hebdoban megjelent Mohamed-karikatúrákat. A 18 éves csecsen támadó szerint ezzel megsértette a prófétát, és úgy döntött, bosszút áll. Múlt héten pénteken a tanítás után lesben állt, követte a hazafelé tartó tanárt majd "Allah Akbar" kiáltással rátámadt és a nyílt utcán lefejezte.

 Mit jelent a társadalom számára, hogy egy tanár az áldozat, merthogy óriási felháborodást váltott ez ki egész Franciaországban? - kérdezte Déri Stefi, műsorvezető.

(...)  Ez jelzésértékű. Tehát itt nem csak a tanárt gyilkolták meg - Samuel Patyt - hanem igazából a társadalom ellen, a keresztény értékek ellen, a demokrácia ellen történt ez a támadás. A szólásszabadság, a demokrácia, a művészetek szabadsága, mind támadva lettek ezáltal az aktus által

 - mondta George Spöttle, a nézőpont intézet elemzője.

Az adás második felében pedig, a keresztény üldözésről volt szó. Egyre több keresztény közösséget üldöznek saját hazájában világszerte. Az elmúlt évtizedekben nagyon nehéz helyzetbe kerültek a kisebbségben élő csoportok.

Robbantás az egyiptomi kopt keresztény templomokban, Húsvéti mészárlás Sri Lankán, templomrongálások és vallási gyilkosságok Nigériában, az augusztusi pusztító bejrúti robbanás után a siíta befektetők vásárolják fel a keresztények megrongálódott házait - csak néhány példa az elmúlt évek keresztényellenes cselekményeiből. Leginkább a nigériai események riasztóak - a helyi keresztény vezetők szerint ugyanis az iszlám által dominált állam szinte semmit sem tesz a vallási erőszak megfékezéséért. 2009 óta már több mint 32 ezer keresztényt öltek meg iszlamista szélsőségesek. Egy augusztus eleji összesítés szerint muszlimok 171 keresztényt mészároltak le az utóbbi hetekben.

 

A teljes adás:

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!