2023. 12. 04. Hétfő Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Célpont 03:00

Heti terror

Heti Terror: A legszerényebb becslések szerint is még mindig tizenötözer ISIS harcos van Dél-Szíriában

Hogyan vezet a radikalizálódás a terrorizmusig? Mi lesz a sorsa a külföldi dzsihadistáknak, akik visszaakarnak térni hazájukba? És hogyan lehet hatékonyan fellépni a szélsőségek ellen? Ezeket a kérdéseket boncolgatták a Heti Terror e heti műsorában.

  • Heti Terror: A legszerényebb becslések szerint is még mindig tizenötözer ISIS harcos van Dél-Szíriában

A rendező minisztérium több mint 130 szakértőt hívott meg, köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsa, az Európai Rendőrségi Hivatal, valamint a NATO képviselőit is. A konferencián Szijjártó Péter bejelentette, hogy Budapesten lesz az ENSZ terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodája. A külgazdasági és külügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország nem csupán beszél a terrorizmus-ellenes harc fontosságáról, hanem tesz is érte: 200 katonája szolgál az Iszlám Állammal szembeni globális koalícióban, Maliban, a Nyugat-Balkánon, Afganisztánban, és hamarosan Libanonban is segítik a helyi erőket.

Kameránk elé állt Vlagyimir Voronkov, az ENSZ főtitkárhelyettese is, akivel arról beszélgettünk, hogyan képes a nemzetközi szervezet segíteni a terrorizmus-ellenes harcot.

„Van olyan statisztika, hogy a Közel-Keleten most nagyjából hány dzsihadista tartózkodhat?"

 – kérdezte Déri Stefi műsorvezető.

„Szíriában még mindig folyik a polgárháború és az iszlamista háború a központi kormány, illetve a koalíció ellen. Dél-Szíriában a legszerényebb becslések szerint még mindig 15 000 ISIS-harcos van. A probléma az ő szempontjukból az, hogy Irakban a legfrissebb adatok szerint 18 306 ember van fogolytáborban, ISIS kollaborációs váddal(…)."

– mondta Dezső Tamás a Migrációkutató Intézet igazgatója.

Interview in English with Vladimir Voronkov, Under-Secretary-General of the UN

Hír TV

További epizódok

Heti terror: Eltűntethetetlen a Boko Haram

Heti terror: Eltűntethetetlen a Boko Haram

A témát Földi László biztonságpolitikai szakértővel és Horváth Józseffel, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadójával jártuk körbe. 2020. december 19.
Heti terror: Fel akarja hígítani az EU a kontinens lakosságát

Heti terror: Fel akarja hígítani az EU a kontinens lakosságát

Ezen a héten Georg Spöttle és Demkó Attila voltak voltak Déri Stefi vendégei a Hír TV Heti terror című műsorában. 2020. december 12.
Heti Terror: Politikai szándék áll a kárpátaljai magyar szervezetek elleni akció hátterében

Heti Terror: Politikai szándék áll a kárpátaljai magyar szervezetek elleni akció hátterében

A műsor vendégei Földi László biztonságpolitikai szakértő és Horváth József az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója voltak. 2020. december 05.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!