2024. 05. 22. Szerda Júlia, Rita napja
Jelenleg a TV-ben:

A Sajdik

Következik:

Híradó 12:00

Háttérkép

Háttérkép: Vérszomjas jakobinus forradalom zajlik Amerikában

A Hír TV Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt Bogár László és Boros Imre közgazdászokkal járta körbe az aktuálpolitikai történéseket. Ezen a héten újabb aspektusból vizsgálták meg az amerikai történéseket, és górcső alá vették a szabadkőműveseket is.

  • Háttérkép: Vérszomjas jakobinus forradalom zajlik Amerikában

Első témaként a műsor házigazdája, Bayer Zsolt ismét az amerikai rombolást hozta fel, amellyel kapcsolatban kijelentette, hogy az egy csinált és irányított folyamat, okkal és céllal történik mindaz, amit látunk. Majd hozzátette, hogy ehhez képest tűnik több mint meglepőnek, hogy néhány napja a Wallstreet Journal egy hosszú cikket jelentetett meg. Az írás nem kisebb megállapításokat tesz, mint azt, hogy ami ma Amerikában zajlik az jakobinus és vérszomjas forradalom, amely rettenetes következményekkel fog járni. A „deep state” most megijedt – tette fel a kérdést Bayer Zsolt.

Ilyen brutális ellentmondással nem nagyon találkoztunk még, sőt a cikk még ennél is továbbmegy, hiszen az, hogy jakobinus diktatúraként nevezi meg a mindenki által párás szemekkel tisztelt, már a világ több pontjára átterjedt mozgalmat. Ráadásul azért is volt meglepő mindez, hiszen annak az évszázadok óta létező erőnek a legbelsejéből érkeztek ezek a visszajelzések, amely a jakobinus mozgalom mellett a bolsevikok, napjainkban pedig a globalisták ténykedését irányítja

– hívta fel a figyelmet Bogár László. A közgazdász azt is megjegyezte, hogy egyetért azzal, amit a cikk is állít, hogy ez a folyamat önmagától nem áll majd le.

Boros Imre az elhangzottakhoz csak annyit fűzött hozzá, hogy

az újkori mozgalmárok tanultak Robespierre-ék ballépéseiből.

Az is szóba került, hogy még a klasszikus zenéről is kiderült a múlt hétvégére, hogy rasszista. Erre Bogár László velősen csak az Internacionálé elhíresült sorát idézte, amely úgy hangzik, hogy a „A múltat végképp eltörölni”.

A jakobinus és a bolsevik ugyanis le akarja radíroz az egész múltat, hiszen ezeknek a szélsőséges mozgalmaknak a célja az, hogy a hagyományaiktól és az értékeiktől megfossza a társadalmakat

– hangsúlyozta a közgazdász.

Mindehhez Boros Imre csak annyit fűzött hozzá, hogy a szocializmusban törekedtek a szocialista embertípus megteremtésére, de annak az erőlködésnek is egy rendszerváltás lett a vége.

A műsor második felében Bayer Zsolt vendégeivel a szabadkőművességet vette górcső alá, és igyekeztek rávilágítani arra, hogy a 20. századot és napjainkat ez a titokzatos mozgalom miként hatotta át, illetve milyen mértékben befolyásolta a nemzet sorsának alakulását.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Robbanás történt Tapolcán

Robbanás történt Tapolcán

Gázrobbanás történt szerda délelőtt egy tapolcai lakásban. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, szakemberek vizsgálják az épület statikai állapotát.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!