2020. augusztus 7.,
péntek, Ibolya napja

Háttérkép: Nem vethetnek semmit Trump szemére

2020. május 20., szerda 21:55

A Háttérkép adása ezen a héten továbbra is az online térből jelentkezett. A múltheti műsor folytatásaképp az Amerikai Egyesült Államok járványkezelése került terítékre.

„Teljesen egyértelmű, hogy alapvetően azokban az államokban, például New York államban egészen kiemelkedően magas az 1 millió lakosra jutó halálos áldozatok száma. Teljesen egyértelmű, hogy igenis van pozitív korreláció aközött, hogy demokrata vagy republikánus vezetésű-e az adott állam. A járvány kezelésében elég markáns különbség adódik. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy van itt egy olyan tényező is, hogy alapvetően ott vannak vezető szerepben a demokraták, ahol a legnagyobb sűrűsödése van a népességnek, a médiának és a kereskedelemnek, pénznek”

- mondta Bogár László, közgazdász.

„A választás nagyon közel van. Gondolom a demokratáknak az egész balhét esetleg a republikánusok különösképpen az elnök nyakába szeretnék varrni. (…) Három szint van az USA költségvetésében. Van a szövetségi, vannak az államoknak külön költségvetése és van a településeknek költségvetése. A szövetségi államok rendkívül nagy költségvetési önállósággal rendelkeznek. Az egészségügy, az oktatás teljes mértékben az ő kompetenciájuk. (…) Nem nagyon vethetnek semmit Trump szemére, hogy ő ilyen-olyan piszok ez ügyben, mert ezt nekik kellett volna megcsinálni”

- fogalmazott Boros Imre, közgazdász.

Teljes adás:

HírTV