2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Főhős

Főhős: „Kapitány, Kapitány, téves volt az irány”

Hősünk közgazdász, de nem erről vált ismertté. Az MSZP nagy megmondóembere, Szanyi Tibor, aki saját pártját is ostorozza, ha úgy érzi, igazságtalan döntések születnek. Persze képes leparasztozni a köztársasági elnököt is. Egy magát hithű kommunistának valló politikus múltját és jövőjét követjük nyomon.

  • Főhős: „Kapitány, Kapitány, téves volt az irány”

 

Szanyi életrajza nem rövid, négy nyelven beszél. Még az MSZP-t is feloszlatta volna. Szakértőink így látják a fenegyereket, akit kollégái egyik vicces videója miatt az egész ország csak kapitányként emleget.

Sokan az MSZP nagy öregjének tartják Szaniy Tibor, pedig ő csak 1998-ban csatlakozott a párthoz, onnantól lett párttag és országgyűlési képviselő. Politikai karrierjét főként a XIII. kerületre alapozta, ott választották meg egyéni képviselőnek. Mondhatni biztosra ment, hiszen a XIII. kerület Budapesten a legerősebb fellegvára az MSZP-nek, tehát mindig volt egy olyan háttérbázisa, amiben bízhatott

– közölte Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Szany Tibor az MSZP bukásának kvinteszenciája és története

– erről már Szarvas Szilveszter beszélt. A PestiSrácok főszerkesztő-helyettese közlése szerint Szanyi Tibor, ahogy Horn Gyula is nettó kommunista, Szanyi pedig nyíltan vállalta, hogy marxista és a munkásmozgalom képviselője. Tehát kőkeményen és következetesen hitt ezekben az ideológiákban.

Szanyi Tibor Budapesten született 1956-ban. 2014 és 2019 között az Európai Parlament képviselője volt. Korábban 1998-tól a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője volt négy cikluson keresztül 2002 és 2004 között a földművelésügyi és vidékfejlesztési, 2004 és 2006 között a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára. 2010–2014 között az MSZP elnökségi tagja, 2018 és 2019 között a párt alelnöke. 2019-ben Szanyi Tibor az MSZP-Párbeszéd listájának harmadik helyéről nem szerzett újból mandátumot. Ezt követően Szanyi az MSZP vezetését többször is élesen bírálta. A párt elnöksége június végén fel is függesztette a volt EP-képviselő párttagságát. A fegyelmi eljárás megrovással zárult. A döntés ellen az MSZP elnöksége súlyosbításért fellebbezett. A párt országos etikai és egyeztető bizottsága a párt megítélését nyilatkozataival, cselekedeteivel hátrányosan befolyásoló magatartása miatt végül visszahívta alelnöki tisztségéből. A politikai bukást követően igazság, egyenlőség, egyetértés ideológiai jelszavakkal és alapvetéssel új mozgalmat indít, amelyhez tervei szerint magánszemélyek és más szervezetek csatlakozását reméli. Mint 2019. augusztus 27-én a Magyar Nemzet napilapnak nyilatkozta az a célja, hogy zöld zászlók alatt életben maradni.

Szanyi Tibornak már Horn Gyula is megfogalmazta azt a kultikus mondatot, hogy „egyedül vagyunk, Tibor”. Hát, Szanyi Tibor most már tényleg egyedül maradt. Elindított ezt az újbaloldali, marxista, kommunista gondolatokon alapuló mozgalmát és ezzel szeretne életben maradni, de Szanyi Tibor egyértelműen egy politikai hulla lett, ennek semmilyen jövője. Ezt sem Gyurcsány Ference sem ez baloldali massza, ami láthatóan a saját útját sem találja, az nem fogja engedni, hogy Szanyi Tibor bármilyen gondolatot is következetesen képviseljen a magyar politikában. Szanyi Tibornak nincs visszaút a magyar politikába

– jelentette ki Szarvas Szilveszter.

Deák Dániel szerint úgy tűnik, Szanyi Belátta, hogy az új baloldali mozgalma nem váltja be a hozzá fűzött reményeket és most ő abban reménykedik, hogy nem zárják ki az MSZP-ből, hanem kap egy olyan posztot, amelynek köszönhetően ő eltöltheti a nyugdíjas éveit.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Mai adásunkban felidéztünk néhány korábban kiszivárgott hangfelvételt. És velünk volt Láng Zsolt a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, akivel gyermekkori élményeiről is beszéltünk.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!