2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Főhős

Főhős: Fekete Péter tinédzserként 400 forintot kért egy fellépésért

Tiszavirág életű karrierek, nagyra törő tervek, amelyekből semmi sem lett. Adásunkban felidéztük a többi közt Nagy Blanka karrierjét, aki jól megsértődött és kilépett a Momentumból. A HírTV stúdiójában pedig Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár válaszolt Apáti Bence kérdéseire.

  • Főhős: Fekete Péter tinédzserként 400 forintot kért egy fellépésért

Néhány évvel ezelőtt a kiskunfélegyházi diáklány a túlóratörvény és a kormány ellen emelte fel a szavát, nem is akárhogy. Akkora népszerűségre tett szert, hogy az ellenzéki pártok azonnal felkarolták, ügyvédet is kapott a sajtóperekre és a fővárosban is szónokolhatott, a maga stílusában. Még a DK kampánynyitó rendezvényén is ott volt, és beszédet is mondott. Nagy Blanka akkor tűnt föl ismét, amikor a Hírtv birtokába egy dokumentum, amelyben a szocialisták jelezték a tagságnak, hogy a lányt támogatják az önkormányzati választáson.

A 2019-es magyarországi önkormányzati választáson Kiskunfélegyháza 8-as körzetében indult a képviselői pozícióért, azonban a választáson nem ő nyerte meg a választókerületet.

Nagy Blanka nem sokkal ezelőtt megsértődött,

mivel a pozícióharcból nem került ki győztesen, nem lesz belőle országgyűlési képviselő, ezért fogta magát és kilépett a Momentumból.

Mit is mondhatnánk? Hajrá, Blanka!

A stúdióban itt volt velünk Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, akivel kibeszéltük a múltat és a jelent.

Fekete Péter hihetetlen megtiszteltetésnek nevezte Klebelsberg Kunó székének az árnyékában dolgozni. Mint fogalmazott, színház után az ember levett egy kabátot és felvett egy másikat, de – tette hozzá – ettől politikusnak kell-e tekinteni?

A Jászai-díjas rendező, előadóművész nagyon fontos feladatának tekinti, hogy úgy segítsen meg művészeket, hogy másokat nem kell lelöknie egy képzeletbeli kakashintáról.

Nagyon fontos, hogy úgy tudjunk egyensúlyt teremteni, ha kell, akkor szélesítsük ezt a platformot, mindenképpen adjunk teret azoknak a művészeknek, akik esetleg úgy érzik, hogy az elmúlt 20-30 évben nem kaptak elég támogatást – tette hozzá.

Fekete Péter tinédzserként kezdett kacérkodni a bűvészettel és ebbe nagyon komoly energiákat is fektetett, egyebek között

„fél éves terv volt, hogy Budapesten a Figaro bűvészboltban plusz egy trükköt megvásároljon”.

Mint elmondta 16 évesen a bűvészkedéssel már nagyon komoly pénzeket keresett.

Annak idején 4 forint volt egy kukorica és ő 400 forintot kért egy fellépésért.

Teljes adás:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Mai adásunkban felidéztünk néhány korábban kiszivárgott hangfelvételt. És velünk volt Láng Zsolt a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, akivel gyermekkori élményeiről is beszéltünk.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!