2020. február 22.,
szombat, Gerzson napja

Főhős: Civil szervezetek hazánk ellen

Hír TV

2019. december 16., hétfő 21:07

Már az első Orbán- kormányt is támadták nemzetközi civil szervezetek, ami mára egy folyamat kezdetének bizonyult. A Főhősben felidézzük az NGO-k, aktivisták és a Soros-hálózat megmozdulásait.

Még 2001-ben az Amnesty International megbízásából készült egy plakát és egy reklámfilm a magyar rendőri brutalitás ellen. A fotón egy állítólagos magyar rendőr keze látható, a filmen pedig egy rendőr lába. A sérült testrész alatt a felirat az, hogy Képzeljék el, milyen az áldozata.

Bándy Péter, a Demokrata vezető szerkesztője szerint az ilyen jellegű támadásokat jobboldali kormányok ellen intézik nemzetközi szervezetek:  

„Ezek a különböző nemzetközi szervezetek akkor hangosak, ha éppen jobboldali kormány van, így volt ez már 1998 és 2002 is. A legjelentősebb az állítólagos magyar rendőri erőszakról szólt, ami Szlovéniában még díjat is nyert. Ily módon Magyarország rossz hírét keltették külföldön. Az is jellemző, hogy ezek a vádak nem megalapozottak, tehát nincsenek konkrét bizonyítékok, ez az elmúlt tíz évben is így volt. Általánosságban próbálnak olyan látszatot kelteni, hogy Magyarországon az emberi jogok csorbulnak, szólásszabadságokat gyülekezési jogokat korlátozni próbálják. Ezek valójában nem igazak, de ha külföldre eljutnak a vádak, a külföldi közvélemény nem ellenőrzi.”

Az Amnesty International kampányára Horváth József biztonságpolitikai szakértő a következőket reagálta:

„Ez egy hosszú folyamatnak volt az első olyan lépése, aminél szembesültek Magyarországon a politikusok és a titkosszolgálatok is, hogy a világ alapjaiban változott meg. Ez volt az az első pillanat, amikor egy szolgálat azzal szembesül, hogy nem a klasszikus ellenfelei vannak (…) Ha nem egy külföldi ellenérdekelt szolgálat végez olyan lejárató, befolyásoló műveletet, hanem egy multinacionális érdekcsoport, amelyik megfelelő fedést is alkalmaz a munkájában, akkor azzal nagyon nehéz volt még abban az időszakban mit kezdenie. Újfajta kihívások jelentek meg, amelyekkel szemben nem biztos, hogy már a régi módszerek elegendőek.”

Teljes műsor:

Hír TV