2019. október 22.,
kedd, Előd napja

Főhős: A gyurcsányi idők orosz kémügyét csak 80 év múlva fogjuk megismerni

MTI

2019. május 27., hétfő 20:56

Miközben a balliberális média ekézi az Orbán-kormányt, egy szavuk nem volt az ellen, amikor a Gyurcsány-kormány idején ez valóban megtörtént, mint azt a kémper titkosítás alól feloldott dokumentumai bemutatták. De kesztyűs kézzel bánnak a volt jobbikos “KGBélával” is, aki az ellene emelt vádak szerint katonai hírszerzőket informált. És az oroszokkal kötött üzletekről még nem is beszéltünk.

 "A magyar kormánynak a nemzeti érdekeket szem előtt tartva kell döntenie, és a lehető legjobb áron, a legnagyobb biztonsági garanciák mellett kell szavatolnia Magyarország energiaellátását”

mondta moszkvai tárgyalásai után Gyurcsány Ferenc.

Az akkori magyar miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, a Putyin elnökkel folytatott megbeszélésen nem született döntés arról, hogy Magyarország csatlakozik-e az orosz gázt Törökország felől Európába juttató Kék áramlat gázvezeték meghosszabbítását célzó projekthez.

„Az orosz Gazprom még nem döntött arról, hogy milyen nyomvonalon épüljön meg a vezeték” – mondta akkoriban Gyurcsány Ferenc, s hangsúlyozta: miközben Magyarország – pontosabban a Mol – választ, hogy melyik vezetéken importáljon földgázt, azt is meg kell vizsgálni, kinek van elegendő eladó energiahordozója. Gyurcsány ezzel arra utalt, hogy Irán – a Nabucco egyik lehetséges kiinduló pontja – a hideg téli hónapokban csak nagy nehézségek árán képes a hazai igények kielégítésére, s nem egyszer előfordult, hogy csökkentenie kellett a gázexportot.

Az regnáló miniszterelnök cáfolta azokat a vádakat, melyek szerint Magyarország az EU-s érdekeket elárulva alkudozna az integrációs szervezet Oroszországtól való energiafüggőségét növelő Kék áramlathoz való csatlakozásról.

 „Az EU partnerekkel egyeztetve, valamennyi írott és íratlan megállapodást betartunk” – mondta, majd emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban Franciaország és Olaszország is hosszú lejáratú megállapodást kötött a Gazprommal, a német E-on gázipari óriás pedig – az oroszországi gázlelőhelyekhez való hozzáférés érdekében – részvénycsere egyezményt kötött a Gazprommal.

„Mivel még nem született végleges döntés sem az orosz gázvezeték, sem pedig a Nabucco ügyében, mi csak azt akarjuk elkerülni, hogy még az előtt rákényszerüljünk valamilyen döntésre, mielőtt megismernénk a pontos részleteket. Ha valaki lemegy a boltba, s kenyerek között válogat, azt biztos, hogy legalább az árat megnézni. Nekünk is ezt kell tennünk”

– magyarázta a hajdani magyar kormányfő, aki szerint Budapest azt sem engedi meg, hogy mások nyomást gyakoroljanak Magyarországra.

Azokban az időkben a "mindig jól értesült" HVG szerint egyébként Gyurcsány a Putyin elnökkel folytatott megbeszélésen fejlett demokráciának nevezte Oroszországot. A magyar miniszterelnök szerint a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok fejlesztésére elsősorban azért van szükség, hogy bővülhessenek a gazdasági kapcsolatok

Az és a magyar tárgyalások egyik gyümölcse, a MALÉV privatizációja volt. Abramovics vidáman írta alá a szerződést Gönczi Jánossal.

Hír TV