2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Credo

Credo: Válság idején az őrültek előbújnak rejtekükből

Valóban a nemzetállamok fognak-e megerősödni a járványt követően, avagy ellenkezőleg: a nagy globális pénzügyi csoportok már ugrásra készen várják, hogy rátelepedjenek a legyengült társadalmakra? Erről beszélgetett Lánczi Tamással és Pócza Istvánnal Földi-Kovács Andrea a Hír TV Credo című műsorában.

  • Credo: Válság idején az őrültek előbújnak rejtekükből

Abban konszenzus van, hogy meg fognak változni a jelenlegi keretek a járvány utáni világban. Egyes feministák szerint ideje felszámolni a család intézményével, mert az csak erőszakot szül a karantén idején, míg a volt brit miniszterelnök szerint elérkezett az idő a világkormány felállítására – vezette fel a témát Földi-Kovács Andrea.

Válság idején a lunatikusok, az őrültek előbújnak rejtekükből, és el kezdik szajkózni a saját rögeszméiket – reagált az elhangzottakra Lánczi Tamás politológus, majd hozzátette, hogy ez egy veszélyes helyzet, mivel egy értelmezési verseny alakult ki arról az elmúlt hetekben, hogy milyen világ köszönt be a koronavírus után. A szakértő felidézte a műsorban egy korábbi írását, amelyben arról értekezett, hogy

mi ugyan azt gondoljuk, hogy a nemzetállamok fognak megerősödni, azonban ez a következtetés még elhamarkodott, mivel a világ vezetői hatalmai is formálják ezt a diskurzust.

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője egyetértett Lánczi Tamással abban, hogy egy narratívaháború zajlik, ennek a kimenetele pedig nagyban függ attól, hogy miként alakul a világban a járványügyi helyzet. Az elemző beszélt a New York Times azon cikkéről, amely arról írt, hogy az Európai Unió látványosan összeomlott a járványügyi intézkedések súlya alatt. Ugyanakkor erre az érvelés egy ellentétes narratíva volt, amely azzal magyarázta a közösség gyenge fellépését, hogy nem állt elegendő forrás a rendelkezésére semmilyen téren – tette hozzá Pócza István.

Lánczi Tamás ezt követően kiemelte, hogy

jelen helyzetben a nemzetállamok politikusai azok, akik cselekednek, a tudósok pedig vitatkoznak, tehát nem helytálló az a manapság egyesek által felkapott kijelentés, hogy a politikusokat le kell cserélni, és szakértőket kell a helyükre ültetni.

A műsor második felében Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolitával arról beszélgetett Földi-Kovács Andrea, hogy miért engedi meg Isten a világjárványt, vagy általában a szenvedést.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!