2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Credo

Credo: Jó pár multi cégnél elveszti állását az, aki felvállalja konzervatív álláspontját

Évtizedek óta halljuk a baloldal részéről, hogy az egyház ne politizáljon - de az egyház a papság is és a hívek közössége is, magyarul ezek egyáltalán ne vállaljanak részt a közéletben. Mai adásunk első felében éppen ellenkezőleg, a keresztény ember felelősségéről beszélgettünk, egy olyan világban, ahol már mindent megkérdőjeleztek, ami valaha szent vagy természetes volt: Istent, családot, nemiséget, sőt, az élethez való jogot is.

  • Credo: Jó pár multi cégnél elveszti állását az, aki felvállalja konzervatív álláspontját

Giró-Szász Áron az Axióma alapítója, Trombitás Kristóf publicista, a Hír TV műsorvezetője és Vágvölgyi Gergely, a Vasárnap.hu főszerkesztője beszélgetett a Credoban Földi-Kovács Andrea műsorvezetővel.

- Mi visz rá egy fiatal jogászt, egy publicistát, egy politológust, hogy a közéletben, a mindennapi életben is a hivatásában is hitet tegyen, megvallja a kereszténységét

- kérdezte első körben vendégeit személyes életükre utalva Földi-Kovács Andrea.

- Az nem jó, amikor egy vitatkozásban, egy közéleti diskurzusban az embernek nincs egy olyan meggyőződése, hogy amit én gondolok a világról, az jó, az helyes... én szeretném, hogyha más is erről helyesen gondolkodna és nem tartjuk fent magunknak azt a pozíciót, hogy tévedhetetlenek vagyunk. De hát azt szeretnénk, hogyha nekünk van egy hitünk Istenben, Jézusban és azt gondoljuk, hogy Ő helyesen gondol dolgokat, akkor mások is így gondolnák, mert ezzel csak segítünk nekik

- felelte Giró-Szász Áron.

- Számomra ez ne is egy lehetőség, vagy eshetőség volt, hogy megnyilvánuljak, hanem kötelesség. Úgy gondolom, hogy annak a keresztény embernek, aki a mostani időkben már-már anarchiára hajazó állapotban szeretne közéleti szerepet vállalni, annak végig kell azt gondolni: folyamatos támadásnak lesz kitéve a megvallott hite miatt

- reagálta Trombitás Kristóf.

-  Nem nagy a kísértés, hogy a világi életünket és a lelki életünket különválasszuk egymástól

-  vetette fel a műsorvezető.

- Patetikusan hangzik talán és ezért elnézést kérek, de engem a jézusi parancs ösztönöz arra, hogy mindezt a közéleti szerepvállalást így vigyem. (…) Én sosem voltam egy „lassú víz partot mos” típus. Ha valamit csinálunk, azt csináljuk igazán, teljes meggyőződésből, teljes erőből, vagy mondjuk azt: ez valaki más feladata

- mondta Vágvölgyi Gergely.

Teljes műsor:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!