2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Credo

Credo: Így próbál a baloldal az egyházak ellen szólni

Biztosan lehetünk benne, ha a Gyurcsány Ferenc vezette DK egyszer hatalomra kerül, akkor csökkenteni fogja az egyházi intézmények támogatását, ami sok százezer diákot, illetve sok tízezer szociálisan gondozottat és az ő családjukat is érinteni fogja – erről beszélt a HírTV Credo című műsorának pénteki adásában Rétvári Bence. Az Emmi parlamenti államtitkárán kívül Czuczor Gergely történelemtanár, a budaörsi Szent Benedek Középiskola alapítója volt Földi-Kovács Andrea vendége.

  • Credo: Így próbál a baloldal az egyházak ellen szólni

Még 2013-ban 16 pontból álló programot hirdetett meg Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Akkor a volt kormányfő egy pontban azt ígérte, ha kormányra kerülnének, felmondanák a katolikus egyházzal kötött vatikáni szerződést, megszüntetnék az összes egyházi privilégiumot és az egyházaknak fizetett hitéleti támogatást.

1997-ben, tehát a Horn-kormány idején köttetett az a szerződés, amely Gyurcsány Ferenc szerint túl sok privilégiumot ad az egyházaknak 

– hívta fel rá a figyelmet a HírTV stúdiójában Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárának közlése szerint a DK elnökének még az is túl közeli kapcsolat az egyházakhoz, mint, ami Horn Gyula és az egyházak között volt, csak ő egy szélsőséges álláspontot képvisel.

A politikus ismertette, a vatikáni szerződés rögzíti az egyenlő finanszírozás elvét, vagyis, ha egy állampolgár akár állami, akár egyházi iskolába íratja a gyermekét, ugyanazt a támogatást kapja, hiszen ő is adófizető.

Czuczor Gergely történelemtanár, a budaörsi Szent Benedek Középiskola alapítója arra hívta fel a figyelmet, hogy intézményük egy alternatívát kínál a társadalom számára, amivel lehet élni, vagy sem. Példaként hozta fel, hogy sok szülő azért keresi fel az iskolát, mert többlettre vágyik, mást szeretne kapni, mint egy állami intézményben, ennek pedig meg is próbálnak felelni.

Minket olyan szeretet vezet, amelyre egyébként nyitottak és befogadóak a szülők

– tette hozzá.

Rétvári Bence szerint a baloldal évről-évre olyan hírrel rukkol elő, hogy az egyházi intézmények sokszorosan több forráshoz jutnak, mint az államiak, de ez nem így van, hiszen az állam minden évben kiszámolja, hogy mennyi pénz jut az önkormányzati fenntartásban lévő, vagy állami intézmények kapnak és ha van ezek között szaldó, akkor azt a zárszámadási törvényben lehet rendezni.

Nyilván, itt nem arról van szó, hogy valóban azt gondolja Gyurcsány Ferenc vagy a baloldal, hogy itt valódi privilégiumok lennének, nem középkorban élünk, nem az egyházi nagybirtokok korszakát éljük. Erre játszik rá a baloldal, így próbál az egyházak ellen szólni (…) a hitélet számára értéktelen, az nincs benne az ő emberképében, az ő emberképében a hit nélküliség van, nem tolerálja azt, hogy mások ezt az életformát követik

– mutatott rá az Emmi parlamenti államtitkára.

Teljes adás:

Adásunk második felében a karácsonyi előkészületekről esett szó, hiszen jelenleg nem mindennapi körülmények között kell készülődni az ünnepre. Milyen lesz az idei karácsony a járvány idején?

A stúdióban Horváth Árpád jezsuita szerzetes és Szalay Zoltán plébános

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!