„Mi papként is a társadalom részét képezzük és egy vagyunk a társadalom sok-sok tagja közül. Az online térben lévő közösségi oldalaknak két fontos jellemzője van. Az egyik az, hogy szétválaszt és az, hogy összeköt. Elválasztja az offline térben megszokott baráti együttléteket, illetve családi meghitt pillanatokat. Viszont össze is köt, mivel össze tudja hozni azokat, akik például egy érdeklődési kör körül gondolkodnak, mozognak. Vagy olyanokat, akik távol vannak egymástól”
- mondta Bese Gergő, jánoshalmi káplán.
„A komfortzónából való kilépés azt is jelenti, hogy nem egy elefántcsonttoronyban kell papként ülnünk, hanem kilépve akár a fiatalok, akár az idősebbek köré. Így akár sétálva az utcán, akár egy rózsafüzér imádsága közben vagy bevásárlás közben is legyek megszólítható”
- fogalmazott Papp Tamás, újfehértói káplán.
Morális valóság lett, hogy Hollandiában az egy és tizenkét év közötti, halálos beteg gyermekek számára is engedélyeznék az eutanáziát. Korunk talán legnagyobb orvosetikai és jogi kérdésével foglalkozunk.
„Hollandiában 2014 óta létezik úgynevezett gyerek eutanázia, hozzáteszem Belgiumban is. Általában az eutanáziával kapcsolatban soha nem mondják el, hogy ez mind Hollandiában, mind Belgiumban egy rendkívül bürokratikus folyamat. Tehát nem az van, hogy valaki odamegy, hogy én szeretnék meghalni, a gyerekek esetében pedig még bonyolultabb a dolog, mert 14 és 18 év között nem cselekvőképes valaki. (…) Egyrészt nyilatkoznia kell a két szülőnek, utána állítólag nyilatkoznia kell a 14 év fölötti gyereknek is, plusz két orvosnak meg kell állapítania, hogy gyógyíthatatlan állapotban van”
- mondta Jobbágyi Gábor, jogász.
Teljes adás:
HírTV