Balog Zoltán „politikus” püspök lesz a szónak abban értelmében, hogy meg fog nyilvánulni közéleti dolgokban, ugyanakkor azt mondja, nem ez a legfontosabb, hanem hogy munkásságuk révén jobban, szebben, tisztességesebben és nagyobb szeretetben éljenek az emberek.
Van egy keskeny út, amit meg kell találnunk, hogy mi az, amit az evangélium, Isten üzenete, a Biblia, a Szentírás, reformátoroknál a hitvallás bennünket késztetnek
– tette hozzá.
Földi-Kovács Andrea kérdésére, hogy akkor is ki fog-e állni nyilvánosan, ha olyan kritikát kell megfogalmaznia, ami a kormányzó pártnak nem tetszik, Balog Zoltán határozott igennel felelt, csakúgy, mint arra a kérdésre, hogy felemelné-e a szavát, ha a saját közösségén belül tapasztalna korrupciós ügyet, vagy bármilyen más bűncselekmény elkövetését.
Az egyházban nem az a korlát, hogy politikailag korrekt módon mondunk-e valamit vagy sem, hanem van egy másik szabály, amit sokkal nehezebb betartani, miszerint kövessétek és hirdessétek a szeretetben. Szeretettel mondani bírálatot egészen más, mintha valami hátsó politikai vagy nem politikai érdekből mondom
– mutatott rá Balog Zoltán.
Adásunk első felében azt a kérdést jártuk körül, hogy min alapszik az európai öngyűlölet
Európa úgy döntött, hogy utópiává válik, a szó eredeti, *** görög értelmében, azaz: nem létező hellyé." Így fogalmazott nemrégiben Douglas Murray a népszerű angol konzervatív gondolkodó. De vajon min alapszik az európai öngyűlölet? A kereszténység folyamatos megkérdőjelezésével hogyan vesztette el a kontinens alapító mítoszát, miért fordít hátat hagyományainak, miért adja fel önként nemzeti sokszínűségét, és miért hódol be idegen kultúráknak és progresszív ideológiai áramlatoknak?
A HírTV stúdiójában Almássy Ferenc francia-magyar újságíró és Gianni Annoni étteremtulajdonos.
Teljes adás:
HírTV